Pénteken kezdődik a Kommunikációs Napok

A hét végén kezdődik a X. Kommunikációs Napok. A szakmai konferenciát minden évben a BBTE kommunikáció és közkapcsolatok szakos hallgatói szervezik.

Az idei program a konvergencia tematikájára épül, ezáltal fény derül arra, hogyan keveredik a kommunikációtudomány egyéb, akár önmagától teljesen eltérő területekkel. A tematika széles körű betekintést nyújt több tudományba is.

Márkus Etelka televíziós szakember arra tanít majd minket, hogyan készüljünk fel, ha sajtóban kell megjelennünk, interjút adnunk. Bodolai Lászlótól, az Index ügyvédjétől megtudhatjuk, hogyan találkozik a kommunikációtudomány a jogtudománnyal. A mesterséges intelligencia is sok lehetőséget rejteget, ezeket a titkokat osztja meg velünk Seer László marketing szakember.

Hatházi András színész, rendező és Hegyi Kincső színész hallgató az ember és a színház világának kapcsolatát boncolgatja majd. Az Aranyélet című HBO-s sorozat néhány kommunikációt érintő kulisszatitkába Pinczés-Pressing Ádám fog bevezetni minket. Angyalosy Eszter a történetmesélést mint eszközt fogja bemutatni, és hogy hogyan érdemes használni különböző platformokon. Keszeg Anna a trash esztétikájáról tart majd előadást, és arról, hogy miért szeretik az emberek a trash műfaját.

Az eseményt a BBTE Politika-, Közigazgatás és Kommunikációtudományi karának épületében tartják (Traian Moșoiu / Zápolya u. 71. sz.). A belépés ingyenes, de regisztrációhoz kötött. Ezt online is meg lehet tenni a Kommunikációs Napok Facebook-oldalán található regisztrációs lappal, de a helyszínen is lesz rá lehetőség. Az előre regisztráltakat ajándékban részesítjük.

Pénteken, december 7-én délelőtt 11-től kezdődnek az előadások. Szombaton, december 8-án reggel 10 órától várják az érdeklődőket.

Kapcsolódók

Kimaradt?