Kiderült, hogy kik zavarták meg Székely Csaba drámájának sepsiszentgyörgyi bemutatóját

A brassói Calea Neamului (Nemzet útja) egyesület tagjai voltak azok, akik tiltakozásukkal megzavarták szombat este Székely Csaba centenáriumra írt drámájának ősbemutatóját a sepsiszentgyörgyi Andrei Mureșanu Színházban – írja az Agerpres.

Mint beszámoltunk róla, a népviseletbe öltözött, hangosodó csoport román zászlókat lengetve, hazafias dalokat énekelve hatolt be a színház előcsarnokába az előadás előtt. A társulat vezetőinek ki kellett hívniuk a csendőrséget az eltávolításukra.

 A csoport szószólója, Mihai Tîrnoveanu, a brassói Calea Neamului (Nemzet útja) egyesület vezetője a helyszínre hívott csendőröknek elmondta: Székelyudvarhelyen ünnepelték a nagy román egyesülés centenáriumát, és azért kanyarodtak Sepsiszentgyörgy felé, hogy kifejezzék nemtetszésüket a centenáriumi előadás miatt. A tiltakozók sérelmezték, hogy a centenárium alkalmából a sepsiszentgyörgyi színház magyar szerző darabját mutatja be, és azt is, hogy az előadás plakátján magyar zászló színei is láthatók.

A bemutatóra érkező nézők a színház hátsó bejáratán tudtak bejutni az előadásra, melyet a színház végül zavartalanul megtarthatott. A tiltakozók a csendőrök megérkezése után békésen távoztak az épületből.

Anna Maria Popa, az Andrei Mureșanu Színház igazgatója nem tartotta helyénvalónak, hogy olyanok tiltakoznak, akik nem ismerik az előadást. "Félrevezették, manipulálták őket" - jelentette ki az igazgató, aki nyomatékosította: semmi sértő dolog nincsen az előadásban. Hozzátette: az előadást megelőző lejárató kampány során arra is késznek mutatkozott, hogy átadja a szövegpéldányt, sőt nyilvános felolvasópróbát is tartottak, hogy bárki meggyőződhessen róla: nincs ok az aggodalomra.

A centenáriumi előadásra korábban a magyar feliratok és szimbólumok elleni pereskedéseiről ismert Dan Tanasa, az Méltóságért Európában Polgári Egyesület (ADEC) elnöke hívta fel a figyelmet a személyes blogján, úgy vélte ugyanis, hogy az előadás kigúnyolja a román nemzeti ünnepet.

Kapcsolódók

Kimaradt?