Nézőkre szegezett géppuska: közömbösségünkből rázna fel az Interferenciák fesztivál

A menekültválság témája uralta a kolozsvári Interferenciák Nemzetközi Színházi Fesztivál első két napját, két meghatározó európai színházi alkotó megközelítését láthattuk: egy vízzel, (mű)vérrel telit, és egy másikat, amelyben fontos szerepet játszott ugyan a kép, a legnagyobb borzalmak viszont kizárólag a szavak erején át jutottak el a nézőhöz.

A 6. Interferenciák fesztivál központi témája a háború, az első világháború lezárása után száz évvel. A 16 meghívott előadás viszont éppen azt kiabálja a néző arcába, hogy a háború nem hogy nem zárult le, hanem a globalizáció, az összezsugorodott földrajzi távolságok miatt mindenhol jelen van, senki nem vonhatja ki magát belőle. Az egyik konkrét példa erre a menekültválság, amelyről a fesztivál nyitóelőadása, az Iphigénia Auliszban | Occident Express című produkció és a pénteki nagytermi előadás, a Compassion. The History of the Machine Gun (Együttérzés. A géppuska története) is szólt. Mindkettő német nyelvterületről érkezett, Európának abból a feléből, amelyet a konfliktuszónákból menekülők az „ígéret földjének” remélnek.

Két előadás egy díszletben

A bécsi Volkstheater Anna Badora rendezte „kettő az egyben” előadása, az Iphigénia Auliszban | Occident Express a háború két ellentétes megközelítését állítja egymás mellé: az Euripidész-tragédia főszereplői katonák, Stefano Massini kortárs szerző darabja pedig a menekülő civil áldozatokról szól.

Euripidész szereplői görög hadvezérek, Odüsszeusz, Agamemnón és Menelaosz, akik háborúra készülnek Trója ellen, hogy megbosszulják Heléna elrablását. Csakhogy szélcsend van, és ahhoz, hogy vitorláik szelet kapjanak, a jós szerint fel kell áldozniuk Agamemnón hőn szeretett lányát, Iphigéniát. Agamemnón tépelődik, felesége, Klütaimnésztra kúszva könyörög lánya életéért, a görög szűz azonban végül önként vállalja, hogy feláldozza magát a háborúért, azért, hogy népe karddal védhesse meg a becsületét.Massini szereplői szintén utazásra készülnek, de éppen ellentétes irányba: az idős Haifa (Henriette Thimig) gyerekekkel menekül el Moszul melletti falujából Nyugat-Európába. Miközben életveszélyes akadályokon, megalázó helyzeteken kell átvergődnie, eszelősen ismételgeti a nevét, hogy el ne felejtse, hogy kicsoda is ő valójában. A társulat többi tagja sokkarú-sokfejű menekülttömegként, állandóan változó szerepekbe bújva illusztrálja a történetét. Mindez csak reprezentáció – emlékeztet a színpadra, nagyon is látható helyre ültetett súgó, aki többször maga is a cselekmény részévé válik –, de az, ami a színészekkel valóban megtörténik, például az, hogy olaj ömlik a nyakukba, és valódi vízsugarakkal csutakolják le őket, mégis különös sújt ad a látottaknak.

A határfeszegető rendező, aki a Ceaușescu-pert is feldolgozta

Milo Rau svájci rendező kimondottan politikai témákra szakosodott, szakmai életrajza nem mentes a színházi határok feszegetése miatt kirobbant botrányoktól. A romániai közönség már csak azért is fokozottan érdeklődhet a munkája iránt, mert feldolgozta a Ceaușescu-házaspár perét és kivégzését. A genti állami színház (NTGent) élére kerülve a rendező „tízparancsolatot” fogalmazott meg, amely többek között tiltja a klasszikus darabok bemutatását és amatőr színészek foglalkoztatását írja elő.

Kolozsváron pénteken mutatták be a berlini Schaubühnénél készült Compassion. The History of the Machine Gun című előadását, amely semmilyen szempontból nem nevezhető klasszikusnak. A játékteret hatalmas szemétdomb foglalja el. Két monológot hallunk: először Consolate Sipérius burundi származású színésznő, háborús árva meséli el, hogy hogyan került belga nevelőszülőkhöz, majd Ursina Lardi lép színpadra (őt például Michael Haneke A fehér szalag című filmjében láthattuk).Az ő monológja azokon az interjúkon alapszik, amelyeket közel-keleti és afrikai menekültekkel foglalkozó civil szervezetek dolgozóival, egyházi emberekkel és háborús áldozatokkal készített a rendező és csapata. Az előadás mélyebbre szeretne menni, mint a médiában és a közösségi oldalakon mindennapossá vált menekült-fotók, azzal kísérletezik, hogy hogy lehet kizárólag monológban, a színház jelenidejűségét kihasználva érzékeltetni a kongói háború borzalmait. Művér helyett itt csak a szavak vannak, a nézőkre szegezett játék-géppuska, illetve egy megfelelő pillanatban elengedett vizeletsugár.

A kilenc napos fesztivál szombaton a Forte társulat Vaterland című előadásával folyatódik, amely a történelmi múlt bűneivel való együttélés problémáját feszegeti. Műsoron lesz a kolozsvári társulat Velencei kalmár című előadása Tompa Gábor rendezésében, vasárnap pedig az oroszországi Theatre-Festival Baltic House társulata lép fel a Macbeth-el, Luk Perceval rendezésében. A csütörtöki megnyitón Tompa Gábor igazgató a napokban elhunyt Eimuntas Nekrošius emlékének ajánlotta a fesztivált. A litván rendező utolsó színpadi munkája, a Sons of a Bitch (Kurafiak) szerda este lesz látható Kolozsváron. A program itt böngészhető.

Kapcsolódók

Kimaradt?