Váradon a 25 éves Csík Zenekar

Erdélyi turnéja első állomásaként Nagyváradon koncertezik a Kossuth-díjjal kitüntetett Csík Zenekar. A sajátos hangzásvilágú, az autentikus népzenét világzenével, illetve könnyű műfajokkal ötvöző, s ezáltal új műfajt teremtő együttes koncertjére a Szigligeti Színházban kerül sor április 15-én, hétfőn 19 órától. A zenekar tagjai: Makó Péter - fúvós, Majorosi Marianna - ének, Barcza Zsolt - cimbalom / harmonika, Bartók József - bőgő, Csík János - hegedű, Szabó Attila - hegedű, Kunos Tamás – brácsa.

Különleges alkalom, amikor egy zenekar a pályafutása huszonötödik esztendejéhez ér. A Kecskemétről induló Csík Zenekar kezdetben főleg autentikus paraszti muzsikát játszott, koncertzenekarként az ezredfordulóra kezdett tekintélyessé válni. Kirívó fordulatot a 2005-ös Senki nem ért semmit című albuma eredményezett pályáján: ekkor kezdett abba a feldolgozás-sorozatba, amely a műfajában példátlanul népszerűvé tette. A 2008-as Ez a vonat, ha elindult, hadd menjen... albumon szereplő Most múlik pontosan című Quimby-szám feldolgozásából egyenesen himnusz kerekedett, immár tízmilliós rákattintással a YouTube-on.csik

Ennek az útnak újabb mérföldköve volt A Csík Zenekar daloskönyve című project, amelyet 2012-ben a Sziget Fesztiválon mutattak be Szörényi Levente, Bródy János, Presser Gábor, Földes László Hobo, Kovács Kati, Kiss Tibor, Lovasi András és Ferenczi György társaságában. Olyan dalokat énekeltek együtt, amelyek a zenekar magánmitológiája és a magyar könnyűzene története szempontjából egyaránt döntő fontosságúak.

Mai világunk zenei élete rendkívül sokszínű, nemcsak a műfajok, stílusok, hanem az előadók sokaságát tekintve is. Ennek a színkavalkádnak egyik igazán érdekes és izgalmas színfoltja a Csík Zenekar, amely elsősorban a magyar népzene hiteles tolmácsolója.csikzenekarplakat

Az utóbbi néhány évben a zenekar olyan zenei utat választott, amely lehetőséget ad arra, hogy minél több embernek adjon a népzene váratlan, de kellemes élményt. Ezt a népzene és a könnyű műfajok eddig soha nem alkalmazott, igazán érdekes és sikeres ötvözésével bátran mondhatjuk, hogy egy új műfaj megteremtésével hozta létre. Ezelőtt a rockzene erősítette magát a népzenével, a Csík Zenekar muzsikájában a népzene kebelezi be a rockzenét, megtartva a népzene autentikus értékeit, az emberi gondolatok, érzések szép gyümölcseit, és látva a mai változó világunkat mozgató pop és rockzene sok embert megérintő sodró erejét. A Csík Zenekar zenei világában ugyanakkor a klasszikus zene is fontos szerepet tölt be. Magyar neves zeneszerzőink közül Kodály Zoltán életművét tisztelve, megalkotta az Örökségünk című műsorát, melyben szimfonikus zenekarral, kórussal és táncosokkal mutatja be, egymással párhuzamba állítva, azokat a zene és kórusműveket, a magyar nép életében született táncokat, dallamforrásokat, amelyek Kodály Zoltánt is alkotásra késztették.

Jegyeket a színház pénztárában lehet váltani keddtől péntekig 11-13 és 17-19 óra között. Jegyárak: 40 (erkély), 50 (zsöllye, oldalpáholyok), illetve 60 lej (központi páholyok).

Kimaradt?