Első alkalommal szerveznek négynapos Gyermekfesztivált Brassóban

Néhány hónaposoktól középiskolásokig terjed annak a fesztiválnak a célközönsége, amelyet első alkalommal szerveznek meg a Cenk alatti városban. A hétfőn rajtoló és csütörtökig tartó első Gyermekfesztivál programjában iskolai kézműves tevékenység – hangszerkészítési bemutató, nemezelés –, interaktív meseelőadás, rajzfilmvetítés, meseterápiás foglalkozás, babaszínház és bábszínház, könyvbemutató és két gyermekzenés koncert is szerepel.

Az iskolai foglalkozások már a reggeli órákban elkezdődtek a brassói magyar tagozatos iskolákban és az Áprily Lajos Főgimnáziumban, ahol a Székely legendáriummal ismerkedhetnek meg a gyermekek, délután pedig 14.00 órától és 15.30-tól a Brassói Operában a Bóbita Zenekar Folk on Roller című vidám, zenés interaktív gyerekműsora tekinthető meg. Ugyancsak délután az Áprily Lajos Főgimnáziumban Szabó Enikő, a Csíki Játékszín művésze beszél a színészi szakma „kulisszatitkairól” a középiskolás fiataloknak.

Kedden is sűrű program várja az iskolás gyermekeket, akik a bikfalvi Demeter Miklós hangszerkészítő népművész segítségével betekintést nyerhetnek ebbe a szakmába, utána pedig a nemezelést tanulhatják meg Petrova Anasztáziával. A marosvásárhelyi Ariel Ifjúsági és Gyermekszínház Tűzmadár című előadása aznap két alkalommal – 11.00 órától és 12.15-től – is megtekinthetik a 4 év fölötti gyermekek a Redut Kulturális Központban. Blénessy Enikő színésznő kedden és szerdán interaktív, mesés gyermekelőadást tart a rendezvény keretében Habóka tündér és Flóra kerti meséi címmel.

A szerdai napon a meseterápiáé lesz a Gyermekfesztivál, hiszen Szabó M. Enikő sepsiszentgyörgyi meseterapeuta bátorságnövelő mesefoglalkozásokat tart a brassói magyar iskolásoknak, késő délután pedig az Unitárius Gyülekezeti Központban a szülőket és nagyszülőket is beavatja ennek a módszernek a rejtelmeibe. Ugyanazon a helyszínen 19 órától Sikó-Barabási Eszter író és Karda Zenkő sepsiszentgyörgyi képzőművész, illusztrátor gyermekkönyveit mutatja be.

A fesztiválzáró csütörtöki napon azt tanulhatják meg a legkisebb brassóiak, a karonülőktől a 3 évesekig, hogyan kell színházi nézőnek lenni. A sepsiszentgyörgyi Cimborák Bábszínház  huszonöt perces verses, mondókák, énekekkel fűszerezett előadása Tündérek tenyerén címmel 11.00 és 12.00 órától  tekinthető meg az Arlechino Bábszínházban. A négynapos fesztivál záróakkordját a Kifli zenekar pengeti meg, a két koncertjükre pedig gyermekeket és felnőtteket is várnak a szervezők.

A fesztivál teljes programja itt olvasható.

Kapcsolódók

Kimaradt?