Új Hobo-műsor és Hammond-dallamok: összeállt az Alter-Native zenei programja

Hobo friss zenés műsorának erdélyi bemutatója Marosvásárhelyen, a 26. Alter-Native Nemzetközi Rövidfilmfesztiválon lesz. Az egyik legkedveltebb romániai folkzenész és „az év gitárosa” is fellép.

Földes László Hobo, a szemle visszatérő vendége két műsorral is fellép a november 7-e és 11-e között zajló Alter-Native-on, közölték a szervezők. November 7-én, szerdán 19 órától Látnokok, költők, csavargók című előadását nézheti meg a közönség. A produkció megpróbál kapcsolatot találni és felmutatni a költészet és az igényes rock dalszövegei között. „Villon, Ginsberg, Ady, József Attila, Faludy, Pilinszky, Csokonai Vitéz Mihály állnak az egyik hídfőn, a másik oldalról Bob Dylan, Morrison, Viszockij, Tom Waits dalaival próbálunk átjutni a szakadék fölött” - jellemzi az előadást Hobo.A Kossuth-díjas bluesénekes és előadóművész november 8-án, csütörtökön 20:30-tól a Hé, Magyar Joe! című műsorával tér vissza a Kultúrpalota színpadára. A Jimi Hendrix által híressé tett Hey Joe című dalból kiinduló előadás bemutatója alig két hete volt Budapesten, Erdélyben a marosvásárhelyi filmfesztiválon lesz látható először. Az előadás egy magyar kisember végzetes hibájáról szól, amit felesége megölésével követett el, és az ezt követő vezekléséről, valamint lelkiismeret-furdalásáról. A művet dupla albumként adták ki októberben, novemberben pedig zenés drámaként is bemutatják a budapesti Nemzeti Színházban. Mindkét előadáson Gál István (dob), Igali Csanád (billentyűs hangszerek), Kiss Zoltán (gitár) és Pengő Csaba (nagybőgő) kíséri Hobót.

November 9-én, pénteken 20 óra 20 perctől Emeric Imre&Jimi Laco lép színpadra a Kultúrpalotában. Emeric Imre egyike a legkedveltebb romániai folkzenészeknek. A Kolozsváron született, mély érzésű művész zenéjén keresztül életképeket oszt meg a közönséggel, „egy olyan világban reménykedve, amely újra felfedezi a szeretetben és békében élt élet szépségét”. Jimi Laco az ország legelismertebb zenészei közé tartozik. Zenészcsaládból származik, gyerekkorát Kolozsváron töltötte. 1994 óta zenekarával, a Nightlosersszel zenél Európa-szerte, gitáron, hegedűn, buzukin és más hangszereken játszik. Ezenkívül fellép az Orient Express-szel, Adrian Berindével, Emeric Imrével és más ismert előadókkal/zenekarokkal is.Szombaton a Sörházban a dzsesszzenét játszó Gyárfás-Premecz Organ Trio lép fel 20 órától az Organ Grider’s Suite című zeneművel. Az előadás az 1950-es években világhódító útjára indult stílust idézi fel némiképp mai köntösben, emléket állítva az irányzat legjelentősebb képviselőinek. A darabban szereplő Hammond-szólamokat a fiatal tehetség, Premecz Mátyás szólaltatja meg a legendás B-3-as Hammond orgonán. A dobon Jeszenszky György hallható, aki hangszerének egyik legjelesebb képviselője Magyarországon, egyúttal kiváló mester, a Liszt Ferenc Zeneakadémia jazz-dob tanszékének tanára. Gitáron Gyárfás Istvánt hallhatja a közönség, aki a JazzMa.hu szavazatai alapján mindhárom kategóriában (kritikusok, zenészek és a közönség szavazatai alapján) elnyerte „az év gitárosa” címet 2018-ban.

A fesztiválra szóló belépők ára idén is változatlan marad: a jegyekért 15, az öt napra szóló bérletért pedig 40 lejt kell majd fizetni.

Kapcsolódók

Kimaradt?