Csoóri Sándorra emlékeznek Kolozsváron a Fölszállott a páva résztvevői

Csoóri Sándor költő halálának második évfordulója alkalmából gyermekeknek szóló emlékműsort szervez szerda délután négy órakor a Kolozsvári Magyar Opera. A Csillagkapu című produkció a költő 2018 májusában megjelent, összegyűjtött gyermekversei alapján készült.

Az estet Lezsák Sándor, a Magyar Országgyűlés alelnöke nyitja meg. Az előadás játékmestere Novák Péter, a műsorvezető Pálfy G. István lesz.

A műsor anyagát Dr. Balogh Júlia válogatta. A produkcióban részt vesz a Fölszállott a páva tehetségkutató 2012-es győztese, a Parapács Zenekar, a versenyen 2015-ben résztvevő Székesfehérvári Pulutyka Gyermektáncegyüttes és Kispendely énekegyüttes, valamint a 2017-es nyertes, a Kalotaszeg Legénytársulat. A verseket Kelemen László és Sebő Ferenc zenésítette meg. Közreműködik Navratil Andrea népdalénekes.

Csoóri Sándor verseit Császár Angela és Rátóti Zoltán színművészek mondják el, Kodály Zoltán Jézus és a kufárok című kórusművét a Kolozsvári Magyar Opera énekkara adja elő, Kulcsár Szabolcs vezényletével.

A Nemzet Művésze címmel kitüntetett, kétszeres Kossuth-, kétszeres József Attila-, kétszeres Magyar Örökség és Herder-díjas magyar költő, prózaíró, politikus Csoóri Sándor 2016. szeptember 12-én hunyt el.

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?