Őszi eseménysorozattal élesztgetik a 105 éves kolozsvári Művész mozit

Október 30-án lesz éppen 105 éve, hogy megnyílt a kolozsvári Művész mozi, eredeti nevén Egyetem-mozgó. Bár a 2012 óta zárva tartó terem felújítási munkálatai még elhúzódnak, az évforduló tiszteletére több rendezvényt szervez az ősz folyamán a filmszínház újranyitásán dolgozó csapat.

Az évszázados filmszínház történetéből nem sok tárgyi emlék maradt: mindössze néhány régi szék és tábla. Megőrizték viszont az analóg vetítőt, és ezt szükség esetén az újranyíló moziban is lehetne használni, tudtuk meg Monica Sebestyentől, a mozi társtulajdonosától.A Re: Arta projekt keretében szeptember közepén a Colectiva Gazette-ben Danaga zenéjével vetítették a mozi egykori bérlőjének, Janovics Jenőnek Világrém című 1920-as filmjét, a Galériák Éjszakája alkalmából megnyílt a mozi előcsarnoka, ahol az épület ihlette illusztrációk és filmes utalásokkal teli videoperformansz várta az érdeklődőket, október 19-ig a White Cuib galériában látható néhány kép- és hangmorzsa a mozi múltjából, a hónap végén pedig design-kiállítás nyílik a fiatal formatervezőknek szervezett UYDA verseny díjazott tárgyaiból. Részletek a Művész mozi Facebook-oldalán.A továbbiakban néhány vetítést is szerveznek az előcsarnokban, sőt kerekasztalbeszélgetés is lesz olyan szervezetek képviselőivel, akik az ország különböző pontjain szintén régi moziépületek újranyitásán dolgoznak.

A Művész mozi a tervek szerint megmaradna korábbi profiljánál: európai és független filmeket, dokumentumfilmeket, a filmtörténet figyelemreméltó alkotásait tűzné műsorra, a szinte 200 férőhelyes terem emellett más, vetítést igénylő kulturális eseményeket is befogadna. A Re:Arta projekt keretében középiskolásoknak szóló filmes műhely is zajlik, az ilyen irányú oktatási tevékenységet is folytatnák, más művészeti ágakat is bevonva.A hasonló arculatú Győzelem mozinak nem szeretnének konkurenciája lenni, szögezte le Monica Sebestyen, inkább kiegészítenék Kolozsvár már létező kulturális kínálatát. „Azt hiszem, lesz elég közönség. Sok a filmrajongó, és sokan várják, hogy újranyisson a mozi” – mondta.

Addig is október 19-ig délután 5-től este 8-ig betérhetünk a White Cuib galériába (F.D.Roosevelt 2/1.), ahol néhány régi fotó és mai megfelelőjük mellett találunk egy csempét a mozi előcsarnokának padlóburkolatából, videót a most is működőképes analóg vetítőről, illetve felvételről meghallgathatjuk a mozi egykori igazgatójának leszármazottját, aki néhány emléket oszt meg a látogatókkal.

(Címlapfotó: Váczi Roland)

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?