Csíkszeredáról Budapestre: Szőcs Renáta izgatottan készül a Sztárban Sztárra

Szőcs Renáta két évvel ezelőtt nyerte meg a Star Academy tehetségkutató versenyt Magyarországon, azóta gyökeresen megváltozott az élete: a csíkszeredai lány Budapesten él és dolgozik. Hamarosan a Sztárban Sztár műsorban lesz látható – számolt be a Maszolnak.

„A tehetségkutató óta Budapestre költöztem, elkezdtem dolgozni Szabó Zével (Szabó Zoltán zeneszerző, producer – szerk. megj.) két dalon, és kijött két videoklipem is. A nyár igencsak intenzív volt, fellépésekben sem volt hiány” – mondta Renáta. Már nem egyedül dolgozik, együttesben énekel, akikkel együtt is gyakorolnak. Bár nehézségek, akadályok is akadnak bőven, a csíkszeredai tehetség reménykedve tekint a jövőbe, bízva abban, hogy a kemény munka meghozza a gyümölcsét. A munka mellett zenét tanul Budapesten, újra elkezdett zongorázni, folyamatosan fejleszti magát.

„Nem vagyok elégedetlen típus, de nyilván nem úgy alakult minden, ahogy azt elképzeltem.  Azt hittem, hogy megkapom a megnyert lemezt, amelyen majd dolgozhatok, de nem így alakult. Az első két dalt önerőből finanszíroztam, ahogyan a többit is én fogom, de ezzel nincs gond. Nem volt egyszerű egyedül boldogulni a nagyvárosban. Nem tudtam az elején hogy kihez fordulhatnék, hogy kire számíthatok, ha segítségre van szükségem” – magyarázta az énekesnő.

Idővel minden a helyére került, rájött arra, hogy egyedül kell megtalálnia az utat, amit végig kell járnia, hogy sikeres lehessen. „A koncertek, a fellépések mind-mind erőt adtak ahhoz, hogy bízzak magamban és feltöltődjek, hiszen nincs is jobb érzés annál, mint amikor tudom, az emberek követnek, kíváncsiak a munkámra és támogatnak, ahogyan a családom is” – fogalmazott Renáta.

A Sztárban Sztár műsor miatt vegyes érzések vannak benne, hiszen ebben a versenyben más bőrébe bújva áll a színpadon, azonban izgalommal tölti el az új kihívás, bizonyítani és tanulni akar. Nyáron keresték meg, ami elmondása szerint meglepte, mivel a Sztárban Sztárra többnyire tapasztaltabb előadókat kérnek fel. „Elgondolkodtam rajta, hogy eléggé érett vagyok-e ehhez a feladathoz, de jólesett a bizalom, amivel a szerkesztők fordultak felém, így nem is volt kérdés, hogy igent mondok-e” – jelentette ki. A verseny ideje alatt egyedül kell megbirkóznia a dalokkal, így nyilván kicsit nehezebb dolga lesz.

A közönség visszajelzéseiről elmondta: kapott már hideget-meleget egyaránt. Elmondása szerint ez néha észrevétlenül is befészkeli magát a fejébe és hat a teljesítményére. „Előfordult, hogy amikor elolvastam a negatív kommenteket, elgondolkodtam, hogy tényleg van-e helyem ebben a szakmában, de az idő bebizonyította, hogy azokra a rajongókra kell koncentrálnom és figyelnem, akik akkor is mellettem vannak, ha hibázom. Ők azok, akik miatt csinálom ezt az egészet, ők tartják bennem a lelket és adnak erőt, ha elbizonytalanodom” – mondta Renáta.

A terveiről elárulta: a Sztárban Sztárral párhuzamosan A Dalra is szeretne jelentkezni, emellett pedig a tanulásban is helyt szeretne állni. Sikerekben reménykedik, s bár nem tudja, mit hoz a jövő, bízik magában és maximalista lévén mindent belead, mind a készülőben lévő albumba, mind a koncertekbe.

"Erdélyben kicsit nehezebb"

A székelyföldi énekesnő szívében őrzi otthonát és hazáját, mindig örömmel lép fel egy-egy itthoni eseményen. „Az otthon az mindig otthon marad. Egyelőre még nem tervezem, hogy hazaköltözöm. Erdélyben kicsit nehezebb kiépíteni ezt a karriert, kevesebb a lehetőség, de sokat járok haza. Szükségem is van rá, mert nagyon sok önbizalmat, erőt ad nekem”– árulta el Reni.

Munkájában határozottan érzi a fejlődést, az előbbre haladást, és tudja, hogy egyszer „eljön” az a dal, ami csak az övé. „Nem könnyű alkotni, megírni egy új dalt, hiszen ez egy szubjektív dolog: vagy tetszik a közönségnek vagy nem. Két év kevés ahhoz, hogy meg tudjam határozni a műfajomat, de idővel ez is meglesz. Keresem, próbálom, igyekszem minden tőlem telhetőt megtenni, hogy olyant nyújtsak a rajongóimnak, amit ők is szeretnek és amiben én is teljes mértékben ott vagyok” – nyilatkozta a csíkszeredai tehetség.

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?