Szabadság és művészet határok nélkül

Megnyílt az Európai Parlamentben a Szabadság és művészet határok nélkül című kortárs művészeti kiállítás. A nagyenyedi Inter-Art Alapítvány által szervezett tárlat Winkler Gyula és Sógor Csaba meghívására érkezett Brüsszelbe.

A kiállítás ötvenkét országból származó nyolcvankét képzőművész alkotását összesíti. Tizenhat, öt országból származó, tizenhat év alatti fiatal művész munkáját is tartalmazza, amelyek az évek folyamán a nagyenyedi alapítvány nemzetközi alkotótáborában születtek. A tárlat az ENSZ New York-i székháza, Bécs, Vichy és Rabat után most Brüsszelbe, az Európai Parlamentbe érkezett, méltó hírnökeként az Inter-Art Alapítvány keretében zajló, a kortárs művészet népszerűsítéséért folytatott munkának.Picture-417

Winkler Gyula, az RMDSZ európai parlamenti képviselője megnyitóbeszédében méltatta a Szabadság és művészet határok nélkül című tárlat eredményeit, kiemelve, „ez a kezdeményezés is tanúsítja, hogy a multikulturális szellemiség ma is élő a nagy múltú településen. Nagyenyed európai gondolkodású, erdélyi város, amely a művészeten keresztül bekapcsolódik a nagyvilágba". Az EP-képviselő elmondta, örömmel vett részt a tárlat megszervezésébe, különösen, hogy családjának nagyenyedi gyökerei vannak.

Kelemen Hunor RMDSZ elnök üzenetét Hegedüs Csilla főtitkárhelyettes tolmácsolta, rámutatva, hogy az Inter-Art Alapítvány munkatársai és a művészek valódi kulturális nagykövetek, akik az Európai Parlamentben egy európai ország európai üzenetét közvetítik.IMG 3472

„Nagyenyed - Aiud - Strassburg am Mieresch az a város Erdélyben, ahol 1622 óta egyetemi központ létezik, öcséim is itt tanultak, a nagyenyedi református kollégiumban. A város múltja egyben Erdély hányatott múltját is magában hordozza. Amit nem tudunk helyreigazítani történészként, vagy akár a jelen gondjait politikusként, néha a művészeknek jobban sikerül: összehozni, kibékíteni embereket, korokat; ezért ajánljuk ezt a kiállítást megnézésre" – fogalmazott Sógor Csaba EP-képviselő.

„Az Inter-Art jelenség egy 18 évvel ezelőtti álomból vált valósággá és nőtte ki magát azoknak a művészeknek a lelkéből, akik hittek benne. Alapítványunk célja a kortárs művészet népszerűsítése nemzetközi szinten, ezáltal pedig hidat építeni nemzetek és országok között. Nagy megtiszteltetés számunkra, hogy ma itt lehetünk az Európai Parlamentben, az EU legfontosabb intézményében" – mondta Balog István, az alapítvány elnöke a megnyitón.IMG 3479

Ioan Hădărig költő, az Inter-Art Alapítvány ügyvezető igazgatója ismertette a Szabadság és művészet határok nélkül című tárlat koncepcióját, amely a képzőművészet, költészet és zene hármasára épült. Az igazgató bemutatta évente megszervezett nemzetközi alkotótáborukat, hangsúlyozva, olyan művészeket láttak vendégül, akiknek munkái az ENSZ New York-i székhelyén, a washingtoni Woodrow Wilson Központban, vagy a bécsi, Vichy-i, Bombay-i, rabati galériákban tekinthető meg.

A kiállításon mutatták be Ioan Hădărig, román-francia, kétnyelvű Poemul tăcerii - Poème du silence című verseskötetét. A könyvhöz tartozik az Almost Dream című zenei CD, amely Ioan Hădărig megzenésített verseit tartalmazza a Szongoth Emilia és Marius Moga alkotta Melodis Folk feldolgozásában, akik a megnyitón el is játszották néhány zenedarabjukat.

A kiállítás megnyitóját borkóstoló követte, amelyen Nagyenyed borkultúráját, annak évszázados hagyományait mutatták be.

Kimaradt?