Kolozsváron állít ki Vetró András, a Kézdivásárhely köztereit díszítő szobrász

Vetró András – szobrok és rajzok címmel egyéni tárlat nyílik csütörtökön este hat órától a Kolozsvári Művészeti Múzeumban.

A Temesváron, 1948-ban született szobrászművész édesapja, Vetro Artúr mesterségét folytatva a kolozsvári Ion Andreescu Képzőművészeti Főiskolán tanult, majd Kézdivásárhelyre költözött. Első egyéni kiállítása is a székelyföldi városban volt, azóta több hazai és külföldi városban szervezett önálló tárlatot, többször állított ki feleségével, Bodoni Zsuzsa grafikus- és festőművésszel közösen, illetve több mint 100 csoportos kiállításon szerepelt munkáival.Kézdivásárhely tereit, utcáit számos olyan szobrászati alkotása díszíti, amelyek Háromszék nagy személyiségeinek állítanak emléket, de Románia mellett Magyarországon, Ukrajnában (Kárpátalja), Szlovákiában és Szlovéniában is találhatóak általa mintázott köztéri szobrok, olvasható a múzeum közleményében.

A most nyíló kiállítás Vetró András szobrászművész több évtizedes pályafutását szemlélteti azáltal, hogy különböző műfajú és témájú szobrászati alkotásokat, valamint előkészítő és kompozíciós rajzokat mutat be. A túlnyomórészt gipszből készült domborművek és plakettek mellett néhány fából faragott körszobor, illetve alumínium- vagy bronz kisplasztika látható.

Egyaránt megjelennek a hetvenes években elkezdett, az anyaság misztériumából és a Don Quijote kalandjaiból inspirálódó sorozatainak darabjai, valamint a „Nagy mutatvány”-sorozat egyes képei, amelyek a nyolcvanas évektől foglalkoztatják a művészt. Ezek mellett az In memoriam kompozíciók, az erdélyi magyar személyiségek portréi, a lovas kompozíciók és Földanya téma szintén nagy hangsúlyt kapnak az életműben.

Vetró András egyéni tárlatát dr. Lucian Nastasă-Kovács egyetemi tanár, a Kolozsvári Művészeti Múzeum igazgatója és Németh Júlia műkritikus nyitják meg, közreműködik Bogdán Zsolt színművész.

Kapcsolódók

Kimaradt?