Jubileumi táncháztalálkozó lesz Székelyudvarhelyen

Székelyudvarhelyen szeptember 14-16. között rendezik meg az Erdélyi Táncháztalálkozót. Az esemény egyben évfordulós ünnep is, hiszen a világ első táncház-seregszemléjének is négy évtizede a város adott otthont.

Székelyudvarhelyen szeptember 14-én nyitja meg kapuit az Erdélyi Táncháztalálkozó. A háromnapos programot a Hagyományok Háza Hálózat-Erdély és a Kaszaj Kulturális Egyesület az Udvarhely Néptáncműhely támogatásával rendezi. A jeles napokra Vajdaságból, Felvidékről és Kárpátaljáról is érkeznek résztvevők.

A részletes programot a szervezők már közreadták. Az ünnepsorozatot pénteken impozáns felvonulás nyitja meg, a csoportok három helyszínről indulnak zeneszóval a Felső-Piactér, közkedvelt nevén, a Patkó felé, ahol a házigazda udvarhelyiek fogadják őket. Az egybegyűltek ezután együtt vonulnak a Sportcsarnokba, a Nyitógálára, amely egyben a táncházak ünnepi találkozása is. Az est másik fénypontja a több helyszínen megrendezett táncház.

„Az elmúlt évi sikeres gyakorlatot folytatjuk idén is – tájékoztat a részletekről Molnár Szabolcs szervező. – A Néptáncműhely próbatermében moldvai, gyimesi, felcsíki táncház várja a betérőket. A Sportcsarnok előterét is igénybe vesszük, amikor a programokról kiáramlik a közönség, máris egy táncházba csöppen. A legnagyobb helyszín a Park étterem, az úgynevezett Dzsungel, a hosszú teraszos hely egyben a rendezvény fóruma is. Hét zenekar húzza a talpalávalót, Szászcsávásról, Magyarpalatkáról, Magyarlapádról, a Nyárád-mentéről, Székről, Kalotaszegről érkeznek, s várunk legalább száz tancházzenészt is.”

A szombat igazi forgatagot ígér. Kirakodóvásár és kézműves-foglalkozás színesíti a műsort, a Maros Művészegyüttes, az egy éve bemutatott Szép Palkó produkcióval érkezik, a Művelődési Házban Kallós Zoltán emlékére nyílik fotókiállítás. A kicsiket gyermektáncház várja, a borkóstoló a jókedvet erősíti.

Kapcsolódók

Kimaradt?