A 220 éves magyar színjátszást ünneplik Nagyváradon

Kedden kezdődik és vasárnap ér véget az első nagyváradi hivatásos magyar színielőadás 220. évfordulójára szervezett eseménysorozat.

A Szigligeti Színház közleménye szerint 1798. augusztus 26-án tartották az első hivatásos magyar színielőadást (a Kótsi Patkó János kolozsvári társulata által előadott A süketnéma vagy A passionátus pipás című produkció) Nagyváradon. A jeles esemény 220. évfordulóján, augusztus 21-26. között ünnepi hetet tart az intézmény, amelynek programjában két bemutató, beszélgetések, megemlékezések, színháztörténeti előadás, illetve az Örökös Tagságok átadása is helyet kap.Kedden este nyolc órától az Utcakölykök című előadás díszbemutatójával kezdődik az ünnepi eseménysorozat: a Tóth Tünde által rendezett, a Nagyváradi Magyar Diákszövetséggel koprodukcióban színpadra állított produkcióban a Szigligeti Társulat művészei mellett csaknem negyven gyermekszereplő is színpadra lép.

Az ünnepségsorozat pénteken 16 órától folytatódik a színház páholyelőcsarnokában, ahol Nagy Béla egykori irodalmi titkárral, a Szigligeti Színház Életműdíjasával beszélgetnek a színház munkatársai színháztörténeti munkásságáról. A beszélgetést követően Ács Tibor síremlékének avatására kerül sor a Rulikowski Temetőben.

Vasárnap 16 órától a színház páholyelőcsarnokában nyílt társulati gyűléssel veszi kezdetét a záróesemény, ezt követően köszöntők hangzanak el, majd Gajdó Tamás, az Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézet tudományos főmunkatársa tart előadást Hétköznapok és ünnepek. Emlékek a nagyváradi színjátszás két évszázados történetéből címmel. Az esemény utolsó mozzanata az Örökös Tagságok átadása. A délután folyamán, 18.30-tól koszorúzásra várják az érdeklődőket a Fekete Sas Palota Kossuth (Independenței) utcai homlokzatához.

Az ünnepi hetet Székely Csaba Bányavakság című drámájának nyári színpadi bemutatója zárja vasárnap este 20 órától. A Hunyadi István által rendezett előadás kíméletlen őszinteséggel és páratlan humorral rajzolja meg egy képzeletbeli székely kisközösség lakosainak fantomképét: a Bányavirágból ismerős helyszínt ezúttal a község polgármesteri címéért vívott harc jellegzetes szereplői lakják be. Ince, a jelenlegi elöljáró foggal-körömmel ragaszkodik székéhez, és mindent megtesz, hogy kihívóját, a szélsőséges nacionalista nézeteket valló Izsákot visszalépésre bírja. Kérésére érkezik a faluba „komiszár” Florin Lupescu, a magyarul is tudó román rendőr, aki azonban figyelmét elsősorban azokra a korrupciós ügyekre összpontosítja, amelyekben a település első embere érintettnek bizonyul. Ince karrierje veszélybe kerül, ezzel párhuzamosan pedig családja széthullásával is kénytelen szembenézni...

Az eseményekre a belépés ingyenes. Az előadásokra jegyek az RMDSZ Fekete Sas palotabeli székházában kaphatók.

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?