Több helyszínen ünnepelik a magyar államalapítást Nagyváradon

Nagyváradon idén is megrendezik a Nyitott Ablak Európára elnevezésű rendezvényt, melynek újdonsága, hogy a megyeszékhely után Bihardiószegen is láthatják majd a Debreceni Virágkarnevál öt virágkocsiját, emellett ünnepi vásárt is szerveznek.

A nagyváradi Rhédey-kertbe (ma Bălcescu-park) augusztus 1920-án, vasárnap és hétfőn is várják az érdekelődőket.

Augusztus 19-én, vasárnap 11 órától Mese-mese mára címmel interaktív mesejáték kezdődik a Szigligeti Színház Lilliput Társulatának előadásában, 12.30-tól a Regina Maria Színház Arcadia Társulatának Magyar népmesék című előadása látható.

Az érmihályfalvi Playtime együttes koncertje 16 órakor kezdődik, 18-tól pedig a Francisc Hubic Művészeti Iskola fúvószenekara lép fel, majd 18.30-tól a Mystique és az Angels menettánc-csoportok előadása tekinthető meg.

A vasárnapi program Florian Chelu Madeva és Alexandrina Chelu Szonettek című előadásával zárul, hegedűn kísér Florin Petroniu Avram.

Augusztus 20-án, hétfőn 16 órától a Bihar megyei amatőr néptáncegyüttesek közreműködésével néptáncgálát tartanak, 18-tól a Regina Maria Színház Crişana Néptáncegyüttesének, 18.40-től pedig a Szigligeti Színház Nagyvárad Táncegyüttesének folklórműsora látható. A köszöntések 19.10-től hangzanak el, majd 19.30 órától az Operettissimo együttes lép fel.

Gyermekprogramok: népi játszótér, minigolf pályák, óriás társasjáték, buborékfoci, babasarok, óriás stafétaáték, óriásbanán, kézműves foglalkozások. A gyermekprogramok ingyenesek a Bihar megyei Tanácsnak köszönhetően.

Augusztus 21-én, kedden 10 órakor érkezik az öt virágkocsi a Téglavető (ma Decebal sugárút) utcai parkolóba, majd 14-kor kezdődik a virágkocsik felvonulása a Decebal sugárút–Körös (ma. T. Vladimirescu) utca–Szent László (ma Unirii) tér útvonalon. A tervek szerint a menet 15.30 órára ér a térre, 20 órától pedig a budapesti Száztagú cigányzenekar koncertezik. A virágkocsik ezután elindulnak Bihardiószegre, ahol augusztus 22-én, szerdán 17 órától vonulnak majd fel a községben, 18.30-tól Călin Pop (Celelalte Cuvinte) és barátai, 21-től pedig az Ismerős arcok koncertezik.

Nagyváradon és  Diószegen a Szent Korona mellett Nagyvárad és Debrecen, valamint Bihar és Hajdú-Bihar megye közös kocsija, illetve a Debreceni Aquatikum és Fórum bevásárlóközpont kocsiit láthatják.

Szervezők: Bihar Megye Tanácsa, Bihor–Hajdú-Bihar Eurorégió Alapítvány, Hajdú-Bihar Megyei Önkormányzat, Nagyvárad Municípium Polgármesteri Hivatala, Nagyvárad és a Régió Turizmusát Népszerűsítő Egyesület (Visit Oradea), Debrecen Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala, Bihardiószeg
Partnerek: Főnix Rendezvényszervező Közhasznú Nonprofit Kft., Debreceni Virágkarnevál, Szigligeti Színház, Regina Maria Színház, Francisc Hubic Művészeti Iskola, Bihar megyei Turisztikai Desztináció Menedzsment Ügynökség

Ünnepi vásár is lesz

Az Émelléki Gazdák Egyesületének szervezésében idén második alkalommal ünneplik meg Nagyváradon a magyar államalapítást és az új kenyeret.

Az események fő helyszíne ezúttal a Nagyvásártér (Ma 1. Decemberie park) lesz, az Érmellék Ízei és Termékei Ünnepi Vásárt tartják meg. A vásár ideje alatt szilágysági, kalotaszegi és hajdú-bihari néptáncos és népzenei produkciókat tekinthetnek meg a három napos (augusztus 19-21.) ünnepi alkalomra kilátogatók.

Vasárnap, augusztus 19-én családi nap lesz, ott  bábjáték és gyermekfoglalkozások várják a kicsinyeket, augusztus 20-án, hétfőn délután 16.45-kor néptáncosok kíséretében innen vonulnak át a Szent László (ma Unirii) téren megszervezett kenyérszentelésre.

 

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?