Társasjátékkal, interaktív webfilmmel népszerűsítik az erdélyi kastélyokat


-A A+



Ősztől három új projekttel bővül a Kastély Erdélyben program: 12 interaktív játék, a harmadik interdiszciplináris Formula tábor és egy interaktív webdokumentumfilm járul hozzá az erdélyi épített örökség fenntarthatóvá tételéhez.

A Kastély Erdélyben program mögött álló PONT csoport közleménye szerint az EduKASTÉLY projektben 12 interaktív játék készül, amelyek segítségével a 4-12 évesek játékosan kerülhetnek közelebb az erdélyi kastélyok történetéhez. A szeptemberben megrendezendő III. Kastély Formula táborban a marosvécsi Kemény-kastély fenntartható fejlesztéséről, hasznosíthatóságáról gondolkoznak együtt különböző szakterületek szakértői. A Kastély Erdélyben: History is Our Story pedig egy interaktív webdokumentumfilm elkészítését tűzte ki célul három kastély bemutatásával. Mindhárom projekt a romániai Országos Kulturális Alap (AFCN) támogatásával valósul meg.

A Kastély Erdélyben program az erdélyi kastélyok revitalizációját szolgálja 2015 óta, a kastélyok hosszútávú fenntarthatóságára keres megoldásokat, illetve ezen épületek és a helyi közösségek szerves kapcsolatát igyekszik megerősíteni, népszerűsíteni változatos projektek, rendezvények, szakértői hálózat és pályázatok által.

EduKASTÉLY – játszva tanulni az erdélyi kastélyok történetéről

Az EduKASTÉLY projekt 12 olyan játékot fejleszt, amelyek segítségével a 4-12 éves gyerekek és szüleik játékos úton szerezhetnek értékes információkat mind az egyes kastélyokról, ahol ezeket kipróbálhatják, mind pedig azokról a történelmi korokról, emberekről, életstílusról, amelyek részei a kastélyok történetének. Élményalapú tanulást kínálnak ezek a játékok, a gyerekek pedig egy kis időre maguk is belecsöppenhetnek az adott korok világába.A projektben négy játéktípus szerepel, mindegyikből 3-3 játék készül. A konstruáló játékok leginkább a kisebbeknek okoznak örömöt, de a rajtuk elrejtett információk még a szüleiknek is érdekesek lehetnek. Az értelemfejlesztő szabályjátékok leginkább a kisiskolásokat (és szüleiket) célozzák. A szenzoriális játékok bekapcsolják a gyerekek tapintó és szagló érzékeit; minél több érzékszerv vesz részt a tanulásban, annál inkább elmélyül az új ismeretanyag. A logikai játékok pedig örömet okoznak mindkét korosztálynak, hiszen a feladatmegoldásához egyéni (vagy csoportos) következtetések révén érnek el.

A játékok természetes anyagokból (fa, homok, víz, kő) készülnek. A képi világ megtervezésében és modernizálásában nagy hangsúly kerül a fennmaradt történelmi, stílustörténeti és egyéb hagyatékokra.

Minden játék három nyelvre – magyar, román, angol – optimalizálva készül el. A játékok 2018 ősze folyamán kerülnek bemutatásra, különböző, kastélyokban szervezett eseményeken.

Fejlesztési modellek: a marosvécsi Kemény-kastély

A Formula-tábor, amelynek második kiadásáról itt írtunk, szeptember 10. és 16. között az irodalmi és történelmi vonatkozásokban gazdag marosvécsi Kemény-kastély hosszú távú fenntarthatóságára és közösségi felhasználására gyűjt ötleteket.

A műhelytábor célja az, hogy összehozza a különböző területek fiatal szakértőit, hogy minél több nézőpontból világítsanak rá egy lehetséges megoldásra, együtt gondolkodjanak és együtt tervezzenek. A résztvevők a táborban kamatoztatni tudják készségeiket, szerteágazó tudásukat, és megtanulják ötleteiket innovatív és hatékony megoldássá, szolgáltatássá formálni.A Formula tábor a design thinking tervezés-módszer segítségével kreatív, innovatív megoldások kidolgozását tűzi ki célul. A résztvevők szakértő csoportvezetők irányításával fognak eljutni a probléma megfogalmazásától a tervezésen át a megvalósításig.

A tábor végén, szeptember 15-én nyílt napon fogják bemutatni a résztvevők az eredményeiket.

A tábor ingyenes, 30 résztvevőt tud fogadni, akik számára a szakmai programokon kívül szállást és napi 3 étkezést biztosítanak a szervezők.  Legfeljebb 30 éves fiatalok jelentkezését várják augusztus 31., péntek 21:00 óráig, a résztvevők szeptember 3-ig kapnak visszajelzést. További részletek és jelentkezés a Facebook-eseményben.

History is Our Story - interaktív webdokumentumfilm készül három erdélyi kastélyról

A History is Our Story egy kétéves stratégiai projekt, amelynek elsődleges célja három különleges erdélyi kastély és közösség helyzetének, lehetőségeinek bemutatása egy többszörösen is kísérleti módszer segítségével.

A webdokumentumfilm a bonyhai Bethlen-kastély, az erdőszentgyörgyi Rhédey-kastély és az erzsébetvárosi Apaffy-kastély, valamit a három közösség történeteire épül. Azonban a történetek megtalálása, megírása, felvétele és tálalása önmagában is kihívást jelent.

Ősztől interdiszciplináris szakértői csapattal elindul az ismerkedési, kutatási folyamat, és mivel a kamera már itt végig pörögni fog, a kutatás is a történet szerves részévé válhat. A talált történetek Felméri Cecília kolozsvári filmrendező (interjúnk itt) kezében dokumentumfilmmé alakulnak, majd pedig egy interaktív weboldalba ágyazva keresik azt a közönséget, aki segít ezeket a történeteket továbbgondolni, továbbépíteni.

HIRDETÉS







EZT OLVASTA MÁR?

X