Elhagyja Németországot a volt katalán elnök

Elhagyja Németországot a hétvégén Carles Puigdemont volt katalán elnök, és visszatér Belgiumba - erről szerdai berlini sajtótájékoztatóján beszélt a politikus.

A katalán függetlenségpárti vezető közölte, hogy a jövőben Belgiumból folytatja majd politikai tevékenységét. Elárulta, hogy Németországban több helyre hívták, és Európa más országaiba is kapott meghívásokat, amelyeknek lehetőségeihez mérten igyekszik majd eleget tenni.

"Nem tudom, hogy húsz évet kell-e várnom, hogy újra betehessem a lábam Spanyolországba, de biztos, hogy nem fogok húsz évet várni, hogy betegyem a lábam Katalóniába" - húzta alá sajtótájékoztatóján Puigdemont.

A volt katalán elnököt a Katalóniában tavaly októberben tartott, alkotmányellenes népszavazás miatt körözik a spanyol hatóságok. A népszavazást követően Madrid feloszlatta a katalán regionális parlamentet, és leváltotta a katalán kormányt, de az új választások után ismét függetlenségpárti kormány alakult az autonóm tartományban.

A spanyol főügyészség lázadás, zendülés, hűtlen kezelés és egyéb bűncselekmények miatt kezdeményezte büntetőeljárás megindítását a volt katalán kormány, valamint a katalán parlament elnökségének tagjai ellen. Puigdemont minden vádat tagad, és több társával Belgiumba menekült a spanyol igazságszolgáltatás elől, amely azonban európai elfogatóparancsot adott ki ellenük. A volt elnököt ez alapján vették őrizetbe négy hónappal ezelőtt Németországban, ahol a bíróság két héttel ezelőtt úgy döntött, hogy lázadás miatt nem lehet kiadni Spanyolországnak, de a hűtlen kezelés vádja miatt igen. Azóta a spanyol hatóságok visszavonták a volt elnök ellen kiadott európai elfogató parancsot, és így Carles Puigdemontot nem fenyegeti őrizetbe vétel Spanyolországon kívül.

banner_8pTgRJfW_valasztasi hirdetes maszol.jpg
banner_tKxab5t4_970x250 px.png
banner_HD7Jym8I_728x190 px.png

Kapcsolódók

Kimaradt?