Buenos Airesben olyan a hangulat, mint mikor Messi gólt rúg

 

Egy "politikus pápát" választott meg a konklávé Jorge Mario Bergoglio személyében, aki képes lesz arra, hogy a Vatikánban és az egyházban rendet tegyen - mondta el az MTI-nek szerdán telefonon Fóthy István, az Argentínai Katolikus Magyarok Szövetségének elnöke.image

Fóthy István szerint a Szent Péter trónját I. Ferenc néven elfoglaló új katolikus egyházfő rendkívül intelligens, tanult ember, egy "igazi jezsuita". Az argentin bíborost személyesen is ismerő elnök elmondta: Bergoglio bátorságára vall, hogy eddigi egyházi munkássága alatt rendszeresen szót emelt az Argentínában komoly problémát jelentő politikai korrupció ellen.

Az Argentínai Katolikus Magyarok Szövetségének vezetője hozzátette: számára nagy meglepetés volt Bergoglio megválasztása, mint mondta, igazán senki nem számított erre a fejleményre. Megjegyezte, a helyi sajtó a jezsuita bíborost annyira tartotta esélyes pápajelöltnek, mint például Erdő Péter esztergom-budapesti érseket.1297388624995 ORIGINAL

"Buenos Airesben most olyan a hangulat, mint mikor Messi gólt rúg" - jegyezte meg Fóthy István. Mint mondta, ő maga nem vesz részt az utcai ünneplésben, hanem  elvonul, hogy imádkozzon az új pápáért, akire "nehéz feladat vár".

Kimaradt?