EU-csúcs: Johannis szerint ellenőrzés alatt kell tartani a migrációt

Ellenőrzés alatt kell tartani a migrációt, és meg kell erősíteni az Európai Unió külső határait - nyilatkozta Klaus Johannis államfő csütörtökön Brüsszelben, az uniós tagországok állam- és kormányfőinek csúcsértekezlete előtt. 

A kétnapos brüsszeli csúcstalálkozó egyik legfontosabb napirendi pontja a migráció kérdése. 

„Erről tárgyalni fogunk ma, mert nagyon sok javaslat született, amelyek közül néhány ellentmond egymásnak. Mi olyan megoldást szeretnénk, amellyel jobban ellenőrzés alatt lehet tartani a migrációt. Lehetetlen a jelenlegi, részben kaotikus módon haladni tovább. Meg kell erősíteni az Unió külső határainak védelmét, irányítani kell a teljes migrációs hullámot, minden migránst regisztrálni kell, azokat pedig, akik nem menekültek, nem szorulnak feltétlenül védelemre, haza lehet küldeni” – fogalmazott az államfő. 

Azt is megkérdezték az újságírók Johannistól, egyetért-e az Európai Unió területén kívül létrehozandó befogadóközpontok felállítására vonatkozó javaslattal. „Az Európán kívüli központok témájáról még volt szó. (...) Tárgyaltunk már a hotspotokról is, amelyek soha nem működtek jól. Megoldások lennének, de egyszer s mindenkorra el kell döntenünk, hogy mit akarunk tenni, mert a migráció folytatódik, és minél inkább halogatjuk a határozott és világos döntések meghozatalát, annál nehezebb lesz kezelni a folyamatot” – válaszolt az elnök.

Johannis ugyanakkor rámutatott, számos fontos téma szerepel még a kétnapos csúcstalálkozó napirendjén, a migrációs kérdés mellett szó lesz többek között az állandó strukturált védelmi együttműködésről (PESCO), a brexitről, a többéves uniós költségvetésről és az euróövezeti közös költségvetésről is. Utóbbi téma kapcsán az államfő azt mondta, ezt csak abban az esetben tartja helyénvalónak, ha ezáltal nem mélyül az euróövezet és az azon kívüli országok közötti szakadék. 

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?