Az EP-ben is felvetették az alkotmánymódosítás kérdését

Szocialista és liberális európai parlamenti (EP-) képviselők az EP strasbourgi plenáris ülésén is felvetették kedden a magyar alaptörvény-módosítás kérdését, de a témát végül - az MTI értesülése szerint Martin Schulz szocialista párti EP-elnök döntése nyomán - ezúttal nem vették fel a hivatalos napirendi pontok közé.

Szocialista EP-képviselők papírtáblákon felkiáltójeleket mutattak fel a plenáris ülésen, ezzel kívánták felhívni a figyelmet az magyar alkotmánymódosítás ügyére.felkialtojel

Szájer József, a néppárti frakció alelnöke felszólalásában a kettős mérce alkalmazására mutatott rá. Mint megjegyezte, soha nem hallott olyat, hogy Guy Verhofstadt liberális frakcióvezető szóvá tette volna, amikor Románia szocialista kormányzata megakadályozta az alkotmánybíróság döntésének kihirdetését. Szájer szerint a szocialista és a liberális EP-képviselők "vakok", amikor emberi jogi jogsértéseket kellene észrevenniük liberálisok, illetve szocialisták kormányozta országokban.

A fideszes politikus felhívta a figyelmet arra, hogy a magyar kormány az Európa Tanács Velencei Bizottságának a véleményét kéri a negyedik alaptörvény-módosítással kapcsolatban.

Szájer felszólalását egyes pontokon bekiabálások kísérték, a végén azonban, amikor az egyes uniós tagországokkal szembeni előítéletesség ellen foglalt állást, nagy tapsot kapott.

Az MTI értesülése szerint a magyar alkotmánymódosítással kapcsolatos kérdéseket az EP áprilisi plenáris ülésén kívánják hivatalosan napirendre tűzni.

Guy Verhofstadt, az EP liberális frakciójának vezetője már hétfőn, a magyar Országgyűlés által megszavazott alkotmánymódosítás után sajtónyilatkozatban szólította fel az Európai Bizottságot, hogy a keddi testületi ülésen kezdje meg a magyar alkotmányos változtatások elemzését. A belga politikus szerint a magyar kormányzat a többség akaratát rákényszeríti a kisebbségre, és ekként az Európai Unió értékei ellenében cselekszik.

Kimaradt?