A romák összeszámlálását javasolta az olasz belügyminiszter

Az Olaszországban élő romák összeszámlálását javasolta az olasz belügyminiszter. Matteo Salvini, a Liga kormánypárt politikusa, miniszterelnök-helyettes is a Telelombardia nevű televíziónak azt mondta, hogy a romák helyzetéről szeretnének így képet nyerni.

"Képet akarunk alkotni a helyzetről. Az Olaszországban illegálisan élő külföldieket ki fogják toloncolni. Sajnos az olaszországi romákat itt kell tartanunk" – jegyezte meg Salvini, aki szerint az intézkedést lehetne "személyek regisztrációjának" vagy akár "pillanatfelvételnek" is nevezni.

A belügyminiszter nyilatkozata felháborodást váltott ki. A balközép La Repubblica napilap "sokkolónak" nevezte a nyilatkozatot, amire Salvini a Twitteren így válaszolt: "Valaki sokkról beszél". "Miért? Én is azokra a szegény gyermekekre is gondolok, akiket tolvajlásra és törvénytelenségekre neveltek" – tette hozzá.

Az ANSA olasz hírügynökség idézte Carlo Stasollát, a roma jogokért is síkra szálló Associazione 21 Luglio egyesület elnökét, aki úgy fogalmazott: "úgy tűnik, a belügyminiszter nem tudja, hogy Olaszországban tilos etnikai alapon népszámlálást végrehajtani".

Az olaszországi romák helyzete a nagyvárosokban már régóta politikai viták tárgya. Jobboldali politikusok egyebek mellett azt hangoztatják, hogy egyetlen európai országban sem tűrik el a hevenyészett cigánytáborokat és roma kisgyerekek kéregetését, csak az olasz nagyvárosokban. Sok cigány család összetákolt telepeken él, ezek többnyire lakókonténerek vagy fából ácsolt viskók. A roma gyerekeket gyakran bűnszervezetek "alkalmazzák" zsebtolvajokként az üdülővárosokban.

Olaszországban 180 ezer roma él, összesen a lakosság 0,25 százalékát teszik ki, ami jóval alacsonyabb arány Görögországhoz, Spanyolországhoz vagy Franciaországhoz képest. Emberi jogvédők és egyházi szervezetek jobb integrációs politikát követelnek a cigányság számára az olasz kormánytól.

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?