Megkezdődött a vámháború: elsőként Kínával szemben

Trump döntött: Washington életbe lépteti az importvámot, amely 50 milliárd dollárnyi kínai importterméket érint - közölte a Wall Street Journal (WSJ). Peking ellenlépéseket helyezett kilátásba.

A WSJ értesülése szerint az amerikai elnök a döntés meghozatala előtt egyeztetett egyebek között a Fehér Ház szakértőivel, a kereskedelmi és a pénzügyminisztérium illetékeseivel. Egyes források szerint Donald Trump akár már pénteken bejelentheti a döntést. A 25 százalékos vámmal sújtott termékek listáját pedig a jövő héten hozzák nyilvánosságra.

A kínai külügyminisztérium szóvivője pénteken tartott sajtóértekezletén jelezte: a washingtoni döntést azonnali kínai ellenlépés követi.

Donald Trump több alkalommal jelezte, hogy nem tetszik neki a Kínával szembeni, általa 500 milliárd dollárra tett amerikai kereskedelmi hiány. Hivatalos adatok szerint a tavalyi amerikai deficit valójában 375 milliárd dollár volt.

Március 22-én az amerikai elnök még csak emlékeztetőt írt alá mintegy ezer féle kínai termékre, elsősorban technológiai és telekommunikációs cikkekre vonatkozó 25 százalékos importvám bevezetéséről.

Elemzők szerint Washington elsősorban azokat a termékeket sújtja vámmal, amelyeknek az előállításához szükséges tudást részben illegálisan szerezte meg Kína. Peking már akkor "határozott tiltakozását" jelentette be a tervezett intézkedéssel kapcsolatban, ami szerinte "a piaci egyensúly kibillenéséhez vezet". A minisztérium akkori közleménye szerint "nem fogunk ölbe tett kézzel ülni és nézni, hogyan sértik meg Kína törvényes jogait, azonnal ellenlépéseket teszünk".

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?