Trump-Kim csúcstalálkozó: az EU is a diplomácia útját támogatja

Az Egyesült Államok elnöke és Észak-Korea vezetője között létrejött csúcstalálkozó megerősíti szilárd meggyőződésünket, amely szerint a diplomácia az egyetlen út a tartós béke megteremtéséhez a Koreai-félszigeten - közölte nyilatkozatában Federica Mogherini, az Európai Unió kül- és biztonságpolitikai főképviselője kedden.

A főképviselő hangsúlyozta, a diplomáciai utak keresése gyakran kihívást jelent, de mindig kifizetődő.

Mogherini a csúcstalálkozót létfontosságú és elengedhetetlen lépésnek nevezte, amely - mint írta - a koreai kapcsolatokban és a félszigeten eddig elért pozitív eredményekre épült, az északi- és dél-koreai vezetés bölcsességének és elhatározásának köszönhetően.

Kiemelte: a nemzetközi közösség és az ENSZ Biztonsági Tanácsa végső célja továbbra is a Koreai-félsziget teljes, ellenőrizhető és visszafordíthatatlan nukleáris leszerelése. Donald Trump és Kim Dzsong Un által aláírt közös nyilatkozat világosan mutatja, hogy ez a cél megvalósítható - húzta alá.

Az Európai Unió továbbra is készen áll arra, hogy elősegítse és támogassa a folytatólagos tárgyalásokat és más, a bizalom kiépítésére irányuló lépéseket a nukleáris fegyverektől mentes Koreai-félsziget tartós békéje, biztonsága és jólétének biztosítása érdekében - tette hozzá Mogherini.

A csúcstalálkozóról és a kiszivárgott részletekről itt írtunk, Trump ezt követő sajtótájékoztatójáról pedig, ahol több fontos témát is érintett, itt lehet többet olvasni. Arról is írtunk, hogy szakértők hogyan értelmezik a két fél testbeszédét.

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?