Az alkotmánymódosítás ellen tüntettek több ezren Budapesten

Az Alkotmánybíróság épületénél ért véget szombat este az a budapesti tüntetés, amelyet Az alkotmány nem játék! elnevezésű, civilek által szervezett Alkotmány utcai demonstráció folytatásaként tartottak több mint ezer ember részvételével.alk1

Az alaptörvény tervezett negyedik módosítása ellen tartott demonstráció néhány ezer résztvevője közül mintegy ezren az Alkotmány utcából a Képviselői Irodaházhoz vonultak, ahol hangosbeszélőn részleteket olvastak fel a Fidesz 1989-es programjából, majd a demonstrálók elindultak az Alkotmánybíróság épülete felé. Az MTI tudósítóinak beszámolója szerint az Alkotmánybíróság (Ab) épületének bejáratát a rendőrség hármas sorfallal védte.

Az épület előtt a felszólalók a többi között arról beszéltek: azért gyűltek össze, mert "ezek az utolsó napok, amikor még létezik az Alkotmánybíróság", illetve azért, mert álláspontjuk szerint az Ab-t, illetve valamennyi magyar állampolgár jogát megsértik azok, akik negyedszer módosítják az alaptörvényt. Az egyik felszólaló szerint, amit 1989-ben akart a Fidesz, azt akarják most ők, és a jelenlegi Fidesz most éppen ezt akarja "eltiporni".

TGM: új alkotmányos rendre van szükség

Tamás Gáspár Miklós közíró felszólalásában arról beszélt: az országnak új alkotmányos társadalmi rendre, új politikára van szüksége, amelyben mindenki részt vehet, és amelyben "a képviseleti demokráciát a részvételi demokrácia ellenőrzése alá helyezzük". Az alaptörvény elavult, nemcsak a módosítások miatt, hanem mert már hatálybalépésekor elavult - tette hozzá.alk2

Akármi történik a következő napokban - tette hozzá -, azzal, hogy ez a tiltakozás megszületett, a magyar nép győzelmet aratott. Úgy fogalmazott: "nem akarunk sokat, csak (...) szabadságot, egyenlőséget és testvériséget".

Tamás Gáspár Miklós megköszönte a tiltakozó diákoknak, akik - mint mondta - megmutatták, hogy lehet konszenzust teremteni, vezetőség és rejtett irányítás nélkül ellenállást szervezni. Megmutatták, hogy miként lehet "megőrizni jókedvünket, humorunkat, az állhatatosságot nehéz helyzetben is".    

Fiatalok vagytok? - kérdezte egy másik szónok, amire a tömeg igennel válaszolt. Demokraták vagytok? - kérdezte ezt követően. A tüntetők erre is igennel feleltek. Akkor készítsünk egy új alkotmányt - biztatta a jelenlévőket a kérdező. A rendezvény azzal ért véget, hogy elhangzott: a tiltakozást hétfőn a Sándor-palotánál folytatják annak érdekében, hogy az államfő ne írja alá az alaptörvény módosítását.

A rendezvényen rendőri intézkedésre nem volt szükség - mondta Kovács Viktória, a Budapesti Rendőr-főkapitányság szóvivője az MTI-nek.

Kimaradt?