Kim Dzsongun lecserélte az ország katonai vezetőit

Leváltották Észak-Korea három legmagasabb rangú katonai tisztségviselőjét – jelentette vasárnap a Yonhap dél-koreai hírügynökség, amit egy névtelenül nyilatkozó magas rangú amerikai tisztségviselő is megerősített.

A Yonhap szerint a Donald Trump amerikai elnök és Kim Dzsong Un észak-koreai vezető közötti találkozó előkészületeinek keretében mérsékeltebb tisztségviselőkkel cserélték le az ázsiai ország legfőbb katonai vezetőit. 

A hírügynökség értesülései szerint Pak Jong Szik helyett a mérsékeltebb No Kvang Csol vette át a védelmi minisztérium irányítását, Ri Mjong Szu vezérkari főnök tisztségét helyettese, Ri Jong Gil látja el, illetve a hadsereg politikai bizottságának vezetését Kim Jong Jak helyett Kim Szu Gil hadseregtábornok vette át. 

Megfigyelők szerint az észak-koreai vezetés igyekszik mérsékelt irányvonalat képviselő embereket helyezni a katonai vezetés élére a Trump és Kim közötti szingapúri csúcstalálkozó előtt. Más vélemények szerint a korábbi katonai vezetőknek az amerikai közeledés, illetve a nukleáris leszerelés ellenzése lett a vesztük, de az is lehet, hogy csak "vérfrissítés" történt.

Kapcsolódók

Kimaradt?