Üvegkoporsóban temetik Hugo 'il Commandante' Chávezt

Bebalzsamozzák Hugo Chávez, a kedden elhunyt venezuelai elnök holttestét, amit üvegkoporsóban állítanak ki egy mauzóleumban. Ez nagy divat a kommunista diktátorok körében, Lenin, Ho Si Minh és Mao Ce-tung holtteste a mai napig látható, Sztálinét az SZKP XX. kongresszusa után kihajították a Vörös térről.chavez

"Az a döntés született, hogy felkészítik balzsamozásra a commandante holttestét, hogy örökké látható legyen, és a nép vele lehessen a Forradalom Múzeumában" - jelentette be Nicolas Maduro, a buszsofőrből lett szakszervezeti vezérből lett alelnök, Chávez kijelölt utódja.

Az államfő az eredetileg tervezettnél hét nappal tovább lesz felravatalozva, mert milliók kívánják látni. De a temetést így is megtartják pénteken. A szertartásra 55 nemzetközi delegáció jelentkezett be, 33 államfő is jelen lesz.

Hugo Chávez hosszas betegség után, kedden vesztette életét, a hírek szerint szívrohamban. Chávez rákbeteg volt, decemberben már negyedszer műtötték. A műtét után kevés biztató hír érkezett állapotáról, Maduro például folyton arról beszélt, hogy az elnök az életéért küzd. A műtét szövődményeként tüdőgyulladást kapott, emiatt átmetszették a légcsövét, hogy egyáltalán lélegezhessen.venezuela.1

A hét elején újabb fertőzésről tudósított a venezuelai kormány, kedd délelőtt pedig már arról, hogy Chávez állapota válságos. Ezután kormányülést hívtak össze, majd Maduro alelnök az amerikai kémeket gyanúsította meg azzal, hogy rákot okoztak Cháveznél. Egy diplomatát ki is utasított pár órával azelőtt, hogy bejelentette volna a halálhírt.

Kimaradt?