Szorosabb integrációt szeretne Putyin

A belső gazdasági akadályok leépítését és a digitális technológiák fejlesztését prioritásként kell kezelni az Eurázsiai Gazdasági Unióban (EGU) - hangoztatta az integráció hétfőn Szocsiban megtartott csúcstalálkozóján Vlagyimir Putyin orosz elnök.

Az EGU-ban a nap folyamán az állandó tag Oroszország, Kazahsztán, Fehéroroszország, Örményország és Kirgizisztán mellett megfigyelő státust kapott Moldova.

Putyin szerint az integráció elmélyítéséhez elsőrendűen szükséges az unió belső piaca hatékonyságának növelése, a nemzeti gazdaságszabályozások közelítése, valamint az áru, a tőke és a munkaerő szabad mozgását továbbra is gátló tényezők kiküszöbölése. A prioritások között említette meg az online kereskedelem és az áruszállítás nyomon követésének fejlesztését, a közlekedési folyosók létrehozását és az ipari együttműködés elmélyítését.

A fejlett technológiájú kooperáció növelésének potenciális területei között említette meg egyebek között a nukleáris energetikát, a környezetvédelmet, a gyógyszeripart és az űrkutatást. Mint mondta, az év végére az EGU piacain a szolgáltatások 60 százalékát már a szövetségi jog szabályozza majd.

Putyin szerint tavaly az EGU-országok hazai összterméke (GDP) 1,8, ipari termelése 1,7, mezőgazdasága pedig 2,5 százalékkal nőtt. Az integráción belüli infláció átlagosan 3,1 százalék volt, a harmadik országok piacára irányuló áruszállítás 24,4, a belső kölcsönös áruforgalom pedig 26 százalékkal nőtt. Az orosz elnök több koordináló szerv megalakításáról tett bejelentést.

Putyin közölte, hogy az Eurázsiai Gazdasági Unió következő csúcstalálkozóját november végén vagy december elején Szentpéterváron fogják megrendezni. Jövőre a szervezet soros elnökségét Örményország veszi majd át Oroszországtól. Az orosz elnök meghívta az integráció tagállamai, valamint Moldova vezetőit, hogy látogassanak el az egy hónap múlva elkezdődő labdarúgó világbajnokságra.

Kapcsolódók

Kimaradt?