Iráni atomszerződés: Putyin és Erdoğan is rosszallja Trump döntését

Vlagyimir Putyin orosz elnök és Recep Tayyip Erdoğan török államfő csütörtökön egyetértett abban, hogy az Egyesült Államok rosszul tette az Iránnal kötött atomalku felmondását - adta hírül török elnöki forrás.

Erdoğan pár órával korábban Haszan Róháni iráni államfővel is beszélt telefonon, és Róhánival is tudatta, hogy hibásnak tartja az iráni atomprogramról megkötött szerződés amerikai felmondását.

Ugyancsak csütörtökön Szergej Lavrov orosz külügyminiszter Heiko Maas német kollégájával közös moszkvai sajtótájékoztatóján azt mondta, hogy az amerikai felmondást követően az iráni atomalku többi részvevője a szerződés fenntartásán dolgozik. Az orosz külügyminiszter szavai szerint Washington az atomalku felmondásával megsértette az ENSZ Biztonsági Tanácsának vonatkozó határozatát.

Irán 2015 nyarán, több évig tartó tárgyalások után egyezett meg az Egyesült Államokkal, Nagy-Britanniával és Franciaországgal, Kínával és Oroszországgal, Németországgal, valamint az Európai Unióval, hogy legalább tíz évre korlátozza atomprogramját az ellene hozott nemzetközi szankciók nagy részének fokozatos feloldásáért cserébe.

Barack Obama akkori amerikai elnök egyik legnagyobb külpolitikai sikerének tekintette a megállapodást, Donald Trump jelenlegi elnök azonban már a választási kampány idején is többször hevesen kikelt ellene, és végül megválasztása után másfél évvel, 2018. május 8-án bejelentette, hogy az Egyesült Államok kilép a szerződésből. A többi aláíró ország hibának tartja Trump döntését. Irán bejelentette, hogy egyelőre tartja magát az egyezményben foglaltakhoz, és kész folytatni a munkát a szerződést aláíró többi országgal.

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?