Észak-Korea kiterjedt hadgyakorlatokba kezdett

Észak-Korea szokatlanul kiterjedt hadgyakorlatokba kezdett - közölte a dél-koreai védelmi minisztérium csütörtökön, két nappal azután, hogy Phenjan azzal fenyegetőzött: felmondja a két ország közti 1953-as fegyverszünetet.

Phenjan lépése válasz Dél-Korea és az Egyesült Államok múlt héten megkezdődött éves közös hadgyakorlatára, amelyet Észak-Korea kedden támadó jellegű, háborús cselekménynek nyilvánított.

"Észak-Korea jelenleg különböző szárazföldi, tengeri és légi hadgyakorlatokat folytat. Nem fordul elő gyakran, hogy Phenjan országos katonai gyakorlatokat tart. Megfigyelés alatt tartjuk az északi aktivitást és emeljük készültségünk szintjét, mivel úgy véljük, hogy ezek a gyakorlatok bármely pillanatban provokációkhoz vezethetnek" - közölte Kim Min Szok, a dél-koreai védelmi minisztérium szóvivője sajtóbeszámolók szerint.

A két Korea közti megszokott feszültség azután éleződött ki, hogy Észak-Korea - amelynek fiatal vezetője, Kim Dzsong Un épp egy éve vette át a hatalmat elhunyt apja nyomdokában - tavaly decemberben műholdat állított pályára. Ezt azonban a nemzetközi közösség nagy hatótávolságú interkontinentális rakétával végrehajtott, Phenjan számára az ENSZ Biztonsági Tanácsa által tiltott kísérletnek minősítette, s az addigi szankciók által sújtott északi vezetők körének kiszélesítésével válaszolt rá.

A világtól elzárt phenjani rezsim két hónappal később, február 12-én - a világszervezet tiltásaival ismét szembeszegülve - végrehajtotta harmadik kísérleti atomrobbantását. Az erre válaszoló újabb ENSZ-szankciókat várhatóan csütörtökön jelentik be, miután az Egyesült Államok és a Phenjan fő szövetségesének tartott Kína hétfőn megállapodott ennek szükségességéről.

Megfigyelők szerint az észak-koreai hadgyakorlat az újabb szankciók elleni tiltakozásként is értelmezhető.

Szöul szerdán közölte, hogy kemény válaszcsapást mér Észak-Koreára, ha Phenjan beváltja háborús fenyegetését.

Kimaradt?