Leszerelik a propaganda-hangszórókat a két Korea közti határon

Észak-Korea a jelek szerint megkezdte a propaganda-hangszórók leszerelését déli határán – közölte kedden a dél-koreai védelmi minisztérium. Erre egy nappal azután került sor, hogy Dél-Korea bejelentette, eltávolítja propagandaanyagot sugárzó hangszóróit az észak-koreai határról, írja az MTI.

A propaganda-hangszórók leszerelése a Kim Dzsong Un észak-koreai vezető és Mun Dzse In dél-koreai elnök április 27-ei történelmi csúcstalálkozóján született megállapodás része. A felek megállapodtak arról, véget vetnek az ellenségeskedésnek, valamint azon munkálkodnak, hogy atommentessé tegyék a Koreai-félszigetet. A déliek már a csúcs előtt bejelentették, hogy a tárgyalások idejére kikapcsolják a hangszórókat.

A szöuli védelmi minisztérium múlt hétfőn jelentette be, hogy leállította a vegyes híreket, dél-koreai popzenét és az észak-koreai rezsim bírálatát is sugárzó hangszórók működését az észak-koreai határon, jóakarata jelzéseként az április 27-ei Korea-közi csúcstalálkozó küszöbén. A hangszórókat Szöul 1963-ban telepítette, a legutóbbi időkben mintegy negyven településen lehetett hallani a Phenjan-ellenes propagandát.

A phenjani parlament hétfőn arról határozott, hogy május 5-én átállítja az órákat Észak-Koreában, így Észak- és Dél-Koreában csaknem három év után ismét ugyanannyi lesz az idő. Észak-Korea hivatalosan a "japán gyarmati múlt maradékának levetkőzésével" indokolta 2015-ben, hogy a hivatalos időt 30 perccel visszaállították. A két Korea által addig egységesen használt időzónát ugyanis még 1945 előtt állapították meg, amikor a Koreai-félsziget Japán gyarmata volt.

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?