Nyílt levélben vádolják Angela Merkelt azzal, hogy Orbán szövetségese


-A A+

Merkel szégyenteljes hallgatása címmel közölt nyílt levelet a Politico, amelyet német akadémikusok, aktivisták, írók jegyeznek.

A levélben előbb kritikával illetik Orbán Viktor politikáját: mint írják, az állami sajtóorgánumokat propagandagépezetté változtatta, a magánkézben levő médiát erőszakosan juttatta politikai szövetségesei kezére.

Erőteljesen korlátozta az országban működő civil szervezeteket és akadémiai intézményeket, újjáírta a választási törvényt, antiszemitizmust szított azzal, hogy hatalmas propagandakampányt indított Soros György ellen azt sugallva, hogy egy zsidó bankár áll egy vélt nemzetközi összeesküvés mögött, amelynek célja tönkretenni Magyarország keresztény kultúráját – írják.

"Ez a hallgatás bűnrészessé teszi önt. A tétlensége hatékonyan tette az antidemokratikus és az antiszemita erők szövetségesévé" – üzenik Angela Merkel német kancellárnak.

A levélben azt írják, vezető politikai szakértők szerint  ma már súlyosan veszélybe kerül a magyar demokrácia túlélése, néhányan egyenesen azt gondolják, hogy már fel is bomlott ez a rendszer. "És mégis ön mint a német kancellár elmulasztotta elítélni egyrészt Orbán antiszemita retorikáját, másrészt összehangolt támadásait a demokratikus intézményekre", üzenik Merkelnek hozzátéve: pártja szövetségese marad a Fidesznek az Európai Parlamentben.

Arra figyelmeztetik a kancellárt, hogy más, feltörekvő autokrata politikusok úgy fogják értelmezni ezt mint lehetőséget a nemzeti demokráciák lebontására, "a rothadás pedig terjedni fog". Fokozatosan összeomolhat az az EU-s struktúra, amely a kölcsönös bizalomra épül, írják.

Az aláírók teljes listája itt érhető el.

HIRDETÉS







EZT OLVASTA MÁR?

X