Szíria: nem tudni még, hogy mit akar Trump

Nem született döntés Szíriáról a nemzetbiztonsági tanács washingtoni ülésén - jelentette be közleményében a Fehér Ház helyi idő szerint csütörtökön későn délután. 

A Sarah Huckabee Sanders szóvivő aláírásával kiadott közlemény arról tájékoztatott, hogy Donald Trump elnök elhalasztotta a döntést a Szíria elleni esetleges katonai csapásmérésről, mert még további konzultációkat tart szükségesnek a szövetséges országokkal.

"Nem hoztunk végső döntést, továbbra is mérlegeljük a hírszerzési adatokat és elkötelezettek vagyunk a partnereinkkel és szövetségeseinkkel folytatandó egyeztetés mellett" - olvasható a rövid kommünikében. Huckabee közölte azt is: Trump még egyeztetni kíván Theresa May brit kormányfővel és Emmanuel Macron francia államfővel.

Angela Merkel már bejelentette, hogy nem kívánnak részt venni a hadműveletekben.

Az amerikai elnök csütörtökön Twitter-bejegyzésben is foglalkozott Szíriával. Reggel azt írta mikroblogjában: "soha nem mondtam, mikor kerül sor a Szíria elleni támadásra, lehet, hogy nagyon hamar, lehet hogy egyáltalán nem hamar". Kora délután aztán finomított a megfogalmazáson. "Nagyon, nagyon komolyan vizsgáljuk a helyzet egészét" - mondta újságíróknak a nemzetbiztonsági tanács ülése előtt.

Megelőzni a háború elszabadulását

A nemzetbiztonsági tanács megbeszélésén részt vett James Mattis védelmi miniszter is, aki csütörtökön délelőtt a képviselőház fegyveres ügyekkel foglalkozó bizottságának meghallgatásán hangsúlyozta: bármilyen amerikai katonai csapás célja az, hogy megelőzze a szíriai háború oly' mértékű "elszabadulását", amelyben részt venne Oroszország, Irán, Törökország és mások is.

Az amerikai védelmi miniszter a képviselőházi bizottság előtt megjegyezte ugyan, hogy az esetleges katonai csapásmérésnek megvannak a kockázatai, de - tette hozzá - a vegyi fegyverek szíriai bevetését nem szabad eltűrni. A tárcavezető kitartott azon korábbi álláspontja mellett, hogy az Egyesült Államoknak nem szabad közvetlenül is részt vennie a szíriai polgárháborúban.

"A stratégiánk ugyanaz, mint egy évvel ezelőtt, vagyis az ENSZ által tető alá hozott béke-megállapodást szeretnénk, s ezzel egyidejűleg fél lábbal ott maradni, hogy megfojtsuk az Iszlám Államot" - utalt Mattis a terrorszervezet még Szíriában lévő terroristáira. Kiemelte azt is: ő személy szerint úgy gondolja, hogy Szíria "bűnös" a vegyi fegyverek "megbocsáthatatlan" alkalmazásában, de megjegyezte azt is, hogy a nemzetközi ellenőrző csoportnak nehéz lesz egyértelműen bizonyítania, ki is követte el a szombati vegyifegyver-támadást.

Közben az AP amerikai hírügynökség azt jelentette, hogy a kelet-gútai térségben lévő Dúma városában orosz katonai járőrök jelentek meg.

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?