Képviselő sem lesz már – Vona Gábor kivonul a politikából

Vona Gábor nem méreti meg magát a Jobbik tisztújításán és listás parlamenti mandátumát sem veszi át.

A leköszönő pártelnök ezt hétfőn a Facebook oldalán tette közzé, jelezve: benyújtotta lemondását, amelyet a Jobbik elnöksége elfogadott. Azt írta: a választási eredményért a Jobbik miniszterelnök-jelöltjeként egyszemélyi felelősséget vállalt, s mivel a választási győzelem nem valósult meg, tartotta a szavát.

Vona Gábor ismét kiállt amellett, hogy a Jobbik az ország második legerősebb pártja és az ellenzék egyedüli igazi ereje. "Mindent meg fogok tenni azért, hogy ez a közösség a következő időszakban még erősebbé váljon, de 12 év után immáron nem elnökként" - fogalmazott, megköszönve több mint egymillió embernek, hogy vasárnap támogatta a pártot.

Azt ígérte nekik, hogy a Fidesz kétharmada ellenére is folytatják a küzdelmet egy biztonságos, élhető, szabad és igazságos Magyarországért. A Jobbikra ezután is minden magyar ember számíthat, éljen bárhol a világban - nyomatékosította, bejegyzését a Jobbik mottójával zárva: "magyar szívvel, józan ésszel és tiszta kézzel".

Címlapi illusztrációnk forrása: MTI/Kovács Tamás

Kapcsolódók

Kimaradt?