Barna Gergő a Fidesz kétharmadáról: fontos, de nem döntő szerepük volt a külhoni szavazatoknak

Várhatóan lesznek olyan ellenzéki politikusok, akik az erdélyi, a határon kívüli magyarokat is hibáztatni fogják a Fidesz nagy arányú győzelméért. A külhoni szavazatoknak fontos szerepük volt ugyan ebben, de nem befolyásolták döntő módon a választásokat – véli Barna Gergő.

A kolozsvári szociológust a vasárnapi magyarországi választások eredményeinek gyorselemzésére kértük. Elsőként azt állapította meg: bár sokan arra számítottak, hogy a hódmezővásárhelyi polgármester-választás forgatókönyve fog valamilyen formában megismétlődni, és a Fidesz akár kisebbségbe is kerülhet a parlamentben, az április 8-i választásokon a Fidesz-KDNP nagyot nyert, az ellenzék összességében nagyot veszített.

Barna Gergő szerint a Fidesz győzelme három fontosabb tényezőnek köszönhető. Egyrészt sikeres volt a maximálisra pörgetett, a migránsok áradatára épülő félelemkampány, a magyar társadalom bizonyos rétegei vevők voltak erre az üzenetre. Emellett gazdasági szinten az Orbán-kabinet teljesített olyan mértékben, hogy a választók e miatt nem látták indokoltnak a kormányváltást, a közhangulat, az életszínvonal megítélése folyamatosan javult az elmúlt években. Harmadsorban a hódmezővásárhelyi Fidesz-vereség pedig pont a visszájára sült el, azaz a kormánypártok időben felismerték a veszélyt, és mindent beleadtak a mozgósításba.

A szociológus szerint az okok másik halmaza az ellenzék oldalán keresendő, ugyanis sem egyenként, sem külön-külön nem tudtak felmutatni versenyképes alternatívát, és ilyen értelemben nem fejlődtek a 2014-es kudarcukhoz képest. „Míg tartalmilag a demokrácia-deficitet és korrupciót állították volna kampányuk középpontjába, valójában csak a szavazatmaximálás technikai megoldásai (visszaléptetések, átszavazási procedúrák) dominálták az elmúlt hetek ellenzéki kommunikációját. Mindez arra volt csupán elég, hogy az eltökélt Fidesz-protestet megmozgassa, de ezzel nem tudták megszólítani a kevésbé aktív társadalmi rétegeket” – magyarázta Barna Gergő.

A mozgósítási versenyt a Fidesz nyerte

A választási kedvről elmondta: a részvétel magas volt ugyan, de végül nem döntött rekordot, beleillett a korábbi évek trendjébe. Emlékeztetett arra, hogy a részvétel valójában a korai órákban volt kiemelkedő, és ez szerinte a Fidesz professzionális és fegyelmezett mozgósításának volt köszönhető.

„A délutáni órákban látszott, hogy megtörik a lendület, ekkor már lehetett sejteni, hogy az ellenzéki, inkább városi, inkább fiatalabb szavazók kisebb mértékben mobilizálódtak. Egyszóval a mozgósítási versenyt a Fidesz nyerte meg” – részletezte a szociológus. Megjegyezte: megkockáztatható a megállapítás, hogy a Fidesznek ez volt a valaha legjobb választási szereplése, abban az értelemben, hogy szavazói száma elérheti vagy akár meg is meghaladhatja a 2010-es 2,7 milliós értéket.

Nem hoztak meglepetést a határon túli szavazatok

Barna Gergő úgy véli: a külhoni szavazók az előzetes várakozásoknak megfelelően viselkedtek. Bár végleges adatok csak keddtől várhatók, úgy tűnik, hogy a regisztráltak 80-85 százaléka voksolt. Ez összesen mintegy 250 ezer érvényes külhoni szavazatot fog jelenteni – részletezte.

A szociológus szerint az sem meglepő, hogy a határon túli magyarok 94-95 százaléka a Fideszre szavazott, mert ugyanígy volt 2014-ben is. Ilyen körülmények között a külhoni szavazatok további 2,5 mandátumot hoznak a Fidesznek – állapította meg.

„Fontos, hogy e nélkül is megvan a kétharmaduk (a 133 mandátum), viszont ezzel együtt lesz 135-136 mandátumuk, ami egy kényelmes kétharmadot jelent. Nyilván lesznek olyan ellenzéki politikusok, akik az erdélyi, a határon kívüli magyarokat is hibáztatni fogják a Fidesz nagyarányú győzelméért, de jelen pillanatban a külhoni szavazatoknak fontos, de nem döntő szerepük volt ezen a választáson” – jelentette ki a szakember.

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?