Katonai projekt miatt tiltakozik több ezer Google-alkalmazott

Tiltakoznak Google-alkalmazottak, miután kiderült: a vállalat katonai projektben vesz részt.

Az Amerikai Védelmi Minisztérium Project Maven nevű kezdeményezésével működik együtt a Google. A Pentagon olyan gépi látásos algoritmusok fejlesztését tűzte ki célul, amelyek pontosabban értelmeznék a drónokkal készült felvételeket. Ennek következtében pontosabbak követhetnének járműveket, mozgó célpontokat.

Miután ez kiderült, több mint 3100 Google-alkalmazott írt nyílt levelet, hogy kifejezze tiltakozását. A Sundar Pichai vezérigazgatónak címzett szövegben azt írják: a Google-nek nem szabadna részt vennie a háborús iparban, ezért azt kérik, hogy állítsa le a vállalat a Project Maven-t.

Azt is írják, ez a terv visszafordíthatatlanul sértené a Google brandjét, és az nem jó érv, hogy a Microsoft és Amazon is részt vesz hasonló projektekben. A Google egyedi múltja és mottója, hogy "ne légy gonosz", valamint a milliárdok életével való érintkezése elkülöníti a céget a többitől. Nem kiszervezhető a morális felelősség harmadik félnek – fogalmaznak a levélben.

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?