Feladta magát Skóciában a volt katalán oktatási miniszter

Feladta magát Skóciában szerdán Katalónia volt oktatásügyi minisztere, aki ellen a napokban európai elfogatóparancsot adott ki a spanyol legfelsőbb bíróság lázadás és közpénzek hűtlen kezelése miatt.

Clara Ponsati, aki a katalán függetlenség elkötelezett híve, Edinburgh központjában ügyvédjével együtt ment be egy rendőrőrsre. Ponsati akadémikus, és jelenleg a St. Andrews Egyetem tanára. Ügyvédje elmondása szerint harcol kiadatása ellen, óvadék fejében szabadlábon akar védekezni. Ponsati tart attól, hogy Spanyolországban bírósági tárgyalása nem lenne tisztességes.

„Ahogy más katalán politikusok, úgy én is segítettem abban, hogy békés, demokratikus népszavazást tartsunk 2017 októberében (Katalónia függetlenné válásáról), mégis azzal vádolnak egyebek közt, hogy erőszakos lázadást szítottam a spanyol nemzet egysége ellen” – mondta Ponsati.

Madrid a szóban forgó október 1-jei népszavazást törvénytelennek nyilvánította, és több volt vezető katalán politikus vagy rács mögött vár ügye tárgyalására, vagy száműzetésbe vonult.

A spanyol legfelsőbb bíróság pénteken döntött az európai elfogatóparancs újbóli kiadásáról Carles Puigdemont leváltott katalán elnök, valamint volt kormányának külföldön lévő négy tagja ellen. Puigdemontot vasárnap a dán-német határon őrizetbe vette a német rendőrség. A katalán függetlenségi politikusok elleni vádak közül a lázadás számít a legsúlyosabbnak, a spanyol büntető törvénykönyv szerint a maximálisan kiszabható büntetés érte 30 év szabadságvesztés. Lázadás miatt Spanyolországban legutóbb az 1981-es katonai puccskísérletben részt vevő csendőrtiszteket ítélték el, akik behatoltak a parlamentbe, és túszul ejtették az ott tartózkodó képviselőket.

Kapcsolódók

Kimaradt?