Először ítéltek el valakit szexista verbális agresszió miatt Belgiumban

Először ítéltek el valakit a szexista verbális agressziót tiltó törvény alapján Belgiumban: egy brüsszeli bíróság 3000 eurós bírságot szabott ki egy férfira, amiért egy rendőrnőt szidalmazott olyan módon, hogy azzal megsértette őt női méltóságában – jelentette a helyi sajtó szerdán.

A Le Soir című belga napilap beszámolója szerint az elítélt verbális támadást intézett az őt a közlekedési szabályok megsértése miatt félreállító rendőrnő ellen, akit meg is fenyegetett. A bíróság megállapította, hogy a férfi a szexista megjegyzésekkel súlyosan megsértette a rendőrnő méltóságát.

"Gyakran előfordul, hogy sértegetik vagy megfenyegetik a rendfenntartókat, de az nem szokványos, hogy kifejezetten a neme miatt támadnak egy rendőrnőt" - közölte Gilles Blondeau ügyészségi szóvivő. Hozzátette, hogy az eset ideális a viszonylag új törvény "tesztelésére", mert rendkívül egyértelmű volt a helyzet, amelynek ráadásul számos szem- és fültanúja volt.

A 2014-ben életbe lépett jogszabály alapján pénzbírságra számíthat, aki nyilvánosan szexista, rasszista, homofób vagy más becsületsértő megjegyzést tesz valakire.

A törvényt azután fogadták el, hogy bemutatták Sophie Peeters "Femme de la rue" (Utcanő) című dokumentumfilmjét a Brüsszel utcáin uralkodó szexizmusról, amelyben a rendező rejtett kamerával rögzítette, hogy fényes nappal miként sértegetik, zaklatják a városban az egyedül sétáló nőket.

Kapcsolódók

Kimaradt?