Felgyújtották a KMKSZ központi irodáját Ungváron

Ismeretlenek kedd hajnalban felgyújtották a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) központi irodáját Ungvár belvárosában, az épület jelentős részben kiégett.

Az elkövetők romániai idő szerint éjjel három óra tájban betörték a KMKSZ-székház járdára néző ablakát, és robbanóanyagot vagy gyújtópalackot dobtak az épület belsejébe. Az épület földszintjének nagyobb része teljesen kiégett, az emeleti helyiségekben nem keletkezett kár. 

 A tűzoltókat a szomszédos irodaépület éjjeliőre értesítette, aki erős robbanásra lett figyelmes, majd az utcára kilépve meglátta a felcsapó lángokat. A rendőrség a délelőtti órákra ígér részletesebb tájékoztatást az incidensről.

Egy hónapon belül ez már a második támadás a KMKSZ központi irodája ellen. Az előző, sikertelen gyújtogatási kísérlet február 4-én történt, annak elkövetésével az ukrán hatóságok két lengyel állampolgárt gyanúsítanak

Barta József, a KMKSZ alelnöke a sajtónak nyilatkozva elmondta, bízik benne, hogy a hatóságok felkutatják az elkövetőket és a felbujtókat. Hozzátette, szerinte ezúttal nem garázdaságról, hanem a kárpátaljai magyarok elleni provokációról van szó. Valakik mindenáron destabilizálni akarják a helyzetet Kárpátalján - mutatott rá az alelnök.

Közös nyilatkoztaban ítélték el a gyújtogatást

Közös nyilatkozatban ítélte el a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) ungvári székházának kedd hajnali felgyújtását a Kárpátalja megyei állami közigazgatási hivatal és a KMKSZ, kifejezve azt a meggyőződésüket, hogy sem máshonnan jött, sem helyi provokátoroknak nem fog sikerülni egymásnak ugrasztani a kárpátaljai embereket.

A megyei állami közigazgatási hivatal sajtószolgálata által közzétett nyilatkozat szerint már biztosan tudható, hogy a KMKSZ székházát felgyújtották. Az utóbbi években a soknemzetiségű Kárpátalján több kísérlet is volt a helyzet nemzetiségi alapon történő destabilizálására, amelyek elsősorban az ukránok és magyarok egymásnak ugrasztására irányultak - áll a dokumentumban. A közlemény a többi között megemlíti a vereckei honfoglalási emlékmű bűnözők által tervezett felrobbantását tavaly októberben és a KMKSZ-székház felgyújtására irányuló február 4-i próbálkozást.

„Hivatalosan kijelentjük, hogy ezek a provokációk nem voltak és nem lesznek sikeresek, csak összekovácsolják az ukránokat és magyarokat, valamint a Kárpátalján békében, egyetértésben élő, egymással toleráns többi nemzetiséget" - szögezi le a nyilatkozat. Az aláírók szerint az ukránok kiállnak a más nemzetiségűek jogai mellett, hogy megőrizhessék nemzeti önazonosságukat minden formában, míg a más nemzetiségűek Ukrajna patriótáiként Kelet-Ukrajnában saját életük árán is kiállnak az ország szuverenitása mellett. "Sem máshonnan jött, sem helyi provokátoroknak nem fog sikerülni egymásnak ugrasztani minket" - emeli ki a nyilatkozat.

A dokumentumot jegyzők felszólítják a rendvédelmi szerveket, hogy tegyenek meg mindent a bűncselekmény felderítése és az elkövetők minél hamarabbi felelősségre vonása érdekében. Csak a rendvédelmi szervek hatékony munkája és a büntetés elkerülhetetlensége előzheti meg a hasonló provokációkat a jövőben - zárul a nyilatkozat.

Az ungvári polgármesteri hivatal a KMKSZ központi irodájának felgyújtása kapcsán kiadott közleményében határozottan elítélte a kárpátaljai helyzet destabilizálására irányuló kísérletet. A cinikus provokációnak semmi köze a toleranciához, amely a régióban és Ungváron egymás mellett élő nemzetiségeket évszázadok óta jellemzi - áll a nyilatkozatban.

A hivatal egyúttal kifejezte meggyőződését, hogy a rendvédelmi szervek minden erőfeszítést megtesznek a bűncselekmény feltárása és az elkövetők megtalálása érdekében.

Kárpátalja kormányzója: az orosz titkosszolgálatok állnak a gyújtogatás mögött

Meggyőződését fejezte ki Hennagyij Moszkal kárpátaljai kormányzó kedden, hogy az orosz titkosszolgálatok állnak a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) székházának hajnalban elkövetett felgyújtása mögött.

Hivatalos honlapján közzétett bejegyzésében a megyevezető azt írta: "Nekem személy szerint nincs semmilyen kétségem a felől, hogy a KMKSZ ungvári székházának a felgyújtását az orosz titkosszolgálatok inspirálták. Az orosz Szövetségi Biztonsági Szolgálat (FSZB) többször szervezett provokációkat Kárpátalján." Ennek alátámasztására Moszkal megemlítette a provokatív magyar szövegű információs táblák tavalyi kihelyezését a Beregszászi és Nagyszőlősi járásokban, a vereckei honfoglalási emlékmű tervezett felrobbantását tavaly októberben és a KMKSZ-székház elleni két héttel ezelőtti február 4-i támadást.

A kormányzó szerint ezek mind az FSZB által inspirált speciális műveletek voltak, amelyek a helyzet nemzetiségi alapon történő destabilizálását és a kelet-ukrajnaihoz hasonló forgatókönyv kiprovokálását célozták Kárpátalján. „Ennek kapcsán csodálkozom a rendvédelmi és erőszakszervezeteink gyenge reagálásán" - írta. Jelezte, hogy az általa hétfőn összehívott operatív tanácskozáson figyelmeztette a rendvédelmi vezetőket a lehetséges provokációkra, és utasította a rendőrséget, hogy vegyen fokozott védelem alá több létesítményt, köztük a KMKSZ székházát. Ennek ellenére azt mégis felgyújtották, s az elkövetők nyugodtan távoztak a helyszínről - emlékeztetett, megjegyezve, hogy a rendvédelmi szervek munkája csapnivaló, szerinte ezért a legfelső vezetésnek megfelelő módon kell értékelnie a tétlenségüket.

Hennagyij Moszkal megyevezetőként annak a meggyőződésének adott hangot, hogy az orosz titkosszolgálatok égisze alatt végrehajtott hasonló provokációk semmilyen következménnyel nem fognak járni a Kárpátalján békében, egyetértésben élő ukránok, magyarok és más nemzetiségűek jószomszédi kapcsolataira nézve.

 

Kapcsolódók

Kimaradt?