Emberségesebbb menekültpolitikáért tüntettek Brüsszelben

Csaknem tízezren vonultak utcára Brüsszelben, hogy a belga kormány migrációs politikája ellen tiltakozzanak.

A tüntetők emberségesebb menekült- és bevándorláspolitikát követeltek. Azt követelik, vonják vissza a törvénytervezet, amely alapján a rendőrség házkutatást tarthatna a papírok nélküli bevándorlókat elszállásoló lakosoknál. A szervezők szerint a jogszabály ellentétes az ország alapértékeivel.

A brüsszeli északi pályaudvar környékén nagy számban táboroznak szudániak, akik nem nyújtanak be menedékkérelmet Belgiumban, azt várva, hogy továbbutazhassanak Nagy-Britanniába.

Januárban kétszer is hasonló demonstrációt tartottak a belga fővárosban, miután kitudódott, hogy hatósági akció készül a Maximilien parkban tartózkodókkal szemben. A helyiek a rendőrök kiérkezése előtt elszállásolták őket az otthonukban.

"Már kezdettől fogva kapunk információkat rendőröktől az ellenőrzésekről és őrizetbe vételekről, ami azt mutatja, hogy még a rendőrség sorain belül is vannak, akik elégedetlenek amiatt, hogy ezen embertelen menekültpolitika eszközeként használják fel őket" – mondta az egyik szervező.

Címlapi illusztrációnk forrása: Getty

Kapcsolódók

Kimaradt?