Hatalmas összegnyi értéket vitt magával az Iszlám Állam

Az Iszlám Állam katonai vereségét követően mintegy 400 millió dollárnyi értéket hurcolt el Szíriából és Irakból - írta a The Economist című brit hetilap csütörtökön egy iraki parlamenti képviselőre hivatkozva.

Az értesülés szerint a terroristák egyben tisztára mosták a különböző iraki vállalataiktól kapott pénzeket. A hetilap török terrorellenes szervezetekben lévő forrásai úgy vélekedtek, hogy az IÁ Törökországba is kihelyezett jelentős összegeket aranyban, hogy támogassa ottani, az egész országot átszövő alvó sejtjeit. A terroristák török közvetítőkön keresztül létrehoztak és használnak egy nem hivatalos pénzutalási rendszert Törökországban, Európában, Libanonban és a Perzsa-öböl országaiban.

A The Economist hozzátette, hogy az IÁ jelentős pénzügyi bevételeket halmozott fel a túszok megváltásából, rablásokból, vagyonelkobzásokból, földek kisajátításából és a kőolaj illegális kereskedelméből is.

Másfél éve, 2016 októberében az Egyesült Államok szenátusának belbiztonsági bizottsága egy jelentésében azt állapította meg, hogy az IÁ terrorszervezet egyik pénzügyi forrása az illegális műkincs-kereskedelemből származik, a dzsihadistáknak nagy befolyásuk van ugyanakkor a fegyverek, az élelmiszerek és az építési anyagok feketepiacán is Irakban és Szíriában.

Kapcsolódók

Kimaradt?