ENSZ: az al-Kaida legalább akkora fenyegetés, mint az Iszlám Állam

Az al-Kaida nemzetközi terrorhálózat továbbra is rendkívül rugalmas, ugyanakkora fenyegetést jelent, mint az Iszlám Állam, de egyes térségekben, mint például Jemen vagy Szomália, még nagyobbat is - derül ki ENSZ-szakértők jelentéséből, amelyet a hírügynökségek csütörtökön idéztek.

A két terrorcsoport elleni szankciókat felügyelő szakértői testület tagjai az ENSZ BT-nek tett jelentésükben úgy fogalmaztak, hogy az al-Kaidához köthető szervezetek "legalább olyan komoly fenyegetést" jelentenek, mint az Iszlám Állam Nyugat-Afrikában és Dél-Ázsiában.

Egy kedden köröztetett külön jelentésben az ENSZ-szakértők arról számoltak be, hogy az Irakban és Szíriában elszenvedett jelentős területi veszteségei ellenére az Iszlám Állam továbbra is komoly és egyre nagyobb fenyegetést jelent világszerte. A szerdai jelentésben bizonyos ENSZ-tagállamok felhívták a figyelmet arra, hogy az al-Kaida és az Iszlám Állam egyes tagjai hajlandók és képesek is egymást támogatni a terrortámadások előkészítésében, amely egy lehetséges új fenyegetést jelent számos térségben. 

Az al-Kaida propagandája emellett továbbra is olyan lehetséges vezetők új generációját termeli ki, mint például Hamza bin Laden (Oszama bin Laden, az al-Kaida néhai vezetőjének egyik fia), nyilvánvalóan azzal a szándékkal, hogy fiatalosabb képet adjon magáról a hálózattal rokonszenvezőknek - mondták a szakértők. Hamza bin Laden egy novemberi hangfelvételén arra szólította fel a világ muszlimjait, hogy álljanak bosszút az apja haláláért, akit az amerikai tengerészgyalogság különleges egysége likvidált 2011 májusában a pakisztáni Abbotábádban.

Szíriában is mozgolódnak, Afrika szintén veszélyes

A világszervezet szakértői szót ejtettek Szíriáról is, amelynek északnyugati, Idlíb nevű tartományának jelentős részét az a Haját Tahrír as-Sám (HTS) nevű fegyveres szervezet uralja, amelynek élén a korábban an-Nuszra Front néven az al-Kaida szíriai ágaként ismert Dzsabhat Fatah es-Sám dzsihadista csoport áll. Habár a fegyveres csoport 2016-ban névleg szakított a nemzetközi terrorhálózattal, az ENSZ-szakértők szerint továbbra is az al-Kaida egyik legerősebb és legnagyobb alszervezetének számít. Annak ellenére, hogy a Dzsabhat Fatah es-Sám kisebb fegyveres csoportokat próbál magába olvasztani, egyes tagjai úgy vélekednek, hogy a szervezetnek "egy nemzetközibb arculattal" kellene rendelkeznie és nem csak Szíriára kellene összpontosítania. A szakértők hét- és tizenegyezer közé becsülik a HTS harcosainak számát, akik közül néhány ezren külföldiek.

A jelentés kitér az Arab-félszigetre is, ahol a szakértők szerint az al-Kaida vezető szerepet játszik különösen a terrorpropagandában és a terrorizmust elősegítő kommunikációs tevékenységek lebonyolításában.

A szakértők emellett felhívták a figyelmet arra, hogy Nyugat-Afrikában egyre inkább érzékelhető az al-Kaidához és az Iszlám Államhoz köthető csoportok jelentette fenyegetés, amely Malin keresztül a vele szomszédos országokban is érzékelteti hatását. Habár az iszlamistákat 2013-ban Franciaország vezetésével kiűzték Mali északi részéről, délen egyre aktívabbak az utóbbi időkben.

Az afrikai kontinens másik végében az al-Kaidához köthető al-Shabaab szomáliai terrorszervezet "megtartotta erőfölényét" az Iszlám Állam helyi szövetségeseivel szemben, és jelenleg nagyobb fenyegetést jelent az Afrikai Unió békefenntartóira az országban - közölték az ENSZ-szakértők. Az al-Shabaab 2017-ben megszilárdította jelenlétét Szomáliában, emellett számos műveletet folytatott annak érdekében, hogy erődítményeket hozzon létre Kenyában, Etiópiában és Dzsibutiban - tették hozzá.

Afganisztánban hatvanezer fegyveres van

Afganisztánt illetően a szakértők meg nem nevezett kormányzati forrásokra hivatkozva közölték, hogy mintegy 60 ezer fegyveres van az országban, akik a kabuli kormány ellen felkelést folytató tálibok és számos, az al-Kaidához köthető szervezetek "kötelékében" harcolnak. A közép-ázsiai országban több mint 20 fegyveres szervezet tevékenykedik, köztük a tálibok mozgalma, amely több mint 40 ezer harcosával a legnagyobbnak számít az országban. Valerij Szemerikov, a hat egykori szovjet tagköztársaságot tömörítő Kollektív Biztonsági Szerződés Szervezetének főtitkárhelyettese csütörtökön Moszkvában kijelentette, hogy az Iszlám Állam terrorszervezet a Szíriában elszenvedett vereség után Afganisztánba csoportosítja át erőit, ahol már 7 ezer fegyverese tartózkodik.

A szakértők szerint az elmúlt években a délkelet-ázsiai régióban is markáns növekedést tapasztaltak a terrortámadásokat illetően, Indonéziában például legalább 10, az Iszlám Állam inspirálta terrortámadást hajtottak végre 2017 első felében - mondták a szakértők.

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?