A szegedi városháza dísztermében is kitűzték a székely zászlót

A szegedi polgármesteri hivatal homlokzata után a városháza dísztermében is kitűzték péntek délelőtt a székely zászlót Gyimesi László tanácsnok, a Fidesz helyi elnöke javaslatára. Az indítványt ellenszavazat és tartózkodás nélkül fogadta el a szegedi közgyűlés, a szocialista képviselők többsége azonban nem vett részt a voksolásban.644 gyimesi-laszlo01

Botka László szocialista polgármester kifejtette, álláspontja szerint nincs szükség közgyűlési döntésre a székely zászló kitűzéséhez a városháza épületére vagy a díszteremben. A politikus emlékeztetett rá, hogy korábban, amikor Gyimesi László kezdeményezte a lobogó kihelyezését a városháza homlokzatára, utasította a hivatal technikai alkalmazottait, nyújtsanak ehhez segítséget. A zászlót akkor végül Tóth Péter, a Jobbik Csongrád megyei elnöke helyezte el.

A szocialista politikus ugyanakkor azt mondta, hogy a határon túli magyarok érdekét a legkevésbé az szolgálja, ha konfliktusokat gerjesztenek Magyarország és Románia között. Hozzátette: ezért nem vesz részt a voksolásban.

Gyimesi László hangsúlyozta, az indítvány nem a zászló fizikai kitűzésére irányult, hanem arra, hogy Szeged toleráns, befogadó városként kifejezi szolidaritását a székelyföldi magyarokkal, és támogatja magyarságuk megőrzésére irányuló jogszerű törekvéseiket, egyéni és közösségi jogaik érvényesítését.

A lobogót a tanácsnok és Póda Jenő fideszes képviselő tűzte ki a díszteremben.

Kimaradt?