Óriási katalán tömeg „szállta meg” Brüsszelt

Mintegy 45 ezren vonultak utcára csütörtökön a belga fővárosban Katalónia elszakadását követelve.

Az "Ébredj, Európa! Álljunk ki a demokráciáért!" jelmondattal meghirdetett felvonulás résztvevői az októberben leváltott katalán kormány melletti támogatásukat fejezik ki. Carles Puigdemont menesztett elnök és volt kabinetjének négy tagja október vége óta Brüsszelben tartózkodik.

A demonstrációt szervező katalán függetlenségpárti csoportok előzőleg azt közölték, nagyjából 16-17 ezer embert várnak az északkelet-spanyolországi tartományból, akiknek a többsége autóval érkezik, de ezrek jönnek busszal, repülőgéppel és vonattal is.

Sajtójelentések szerint a Katalán Nemzetgyűlés (ANC) és az Ómnium Cultural nevű civil szervezetek öt repülőgéppel és buszok tucatjaival szállították a tüntetőket Belgiumba, és még a brüsszeli repülőtérről is különbuszokat indítottak a tüntetés helyszínére.

„Ez nem egy belső konfliktus, Európának szerepet kell vállalnia a megoldásban" - mondta Agusti Alcoberro, az ANC alelnöke. „Nem hagyhatjuk magára az elnökünket, aki itt van száműzetésben" - hangsúlyozta egy tüntető. „Azért vagyunk itt, hogy folytassuk a harcot a függetlenségünkért, s a politikai foglyok szabadon engedését követeljük" - tette hozzá.

Rendbontásról nem érkeztek hírek, és egyelőre úgy tűnik, hogy ellentüntetést sem hirdettek meg.

A rendőrség arról számolt be, hogy szigorú biztonsági intézkedéseket rendeltek el, végig kapcsolatban lesznek a szervezőkkel, s a helyszínen civil ruhás rendőrök is jelen vannak.

A felvonulás várhatóan délután 4 óra körül ér véget a belvárosban.

Katalónia vezetése az október eleji, alkotmányellenes névszavazás nyomán egyoldalúan kinyilvánította a tartomány függetlenségét. A spanyol hatóságok ezt követően lázadás, zendülés, hűtlen kezelés és egyéb bűncselekmények miatt eljárást kezdeményeztek a leváltott katalán kormány és a feloszlatott barcelonai parlament elnökségének tagjaival szemben, majd európai elfogatóparancsot adtak ki Puigdemont és négy társa ellen, akik október végén Brüsszelbe utaztak, miután Madrid rendkívüli intézkedésként menesztette őket, és előrehozott helyi választásokat írt ki Katalóniában. Az elfogatóparancsot azóta visszavonták.

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?