„Felrobbanthatja” az egész Közel-Keletet Trump szerdai bejelentése

Izraelben feszülten várják Donald Trump amerikai elnök szerdán várható bejelentését, hogy elismeri Jeruzsálemet Izrael fővárosának.

Az izraeli Tizes tévécsatorna úgy értesült: Washington azt kérte az izraeli vezetőktől, hogy egyelőre ne nyilatkozzanak tervbe vett lépéséről. Ennek ellenére Iszrael Kac közlekedési miniszter a tévében üdvözölte Trump döntését.

A nemzetközi közösség nem ismeri el Jeruzsálemet Izrael fővárosaként, mint ahogyan nem ismeri el Kelet-Jeruzsálem izraeli annektálását sem. Trump elnök nyilvánosságra került tervét sokan elítélték a nemzetközi közösségben. Mások között Recep Tayyip Erdogan török elnök kijelentette, hogy Törökország megszakíthatja diplomáciai kapcsolatait Izraellel, ha az amerikai elnök Jeruzsálemet ismeri el a zsidó állam fővárosának.

Iszrael Kac izraeli miniszter ez utóbbira reagálva azt mondta: nincs történelmileg igazságosabb és helyesebb lépés, mint elismerni Jeruzsálemet az állam fővárosának. „Az elmúlt háromezer évben Jeruzsálem volt a zsidó nép fővárosa és Izrael fővárosa. Elmúltak a szultán és az ottomán török birodalom napjai” – hangoztatta.

Nir Barkat jeruzsálemi polgármester úgy nyilatkozott: az Egyesült Államok „két perc alatt megoldhatná” követségének áthelyezését, egyszerűen követségi épületté kellene nyilvánítania már létező egyik nyugat-jeruzsálemi épületét, például a konzulátusnak otthont adó ingatlant. 

A Háárec című újság értesülése szerint az izraeli hadsereg magas készültségi fokozatban várja a palesztinok esetleges erőszakos tiltakozását. A biztonságiak elsősorban attól tartanak, hogy a szokásos pénteki muzulmán ima után zavargások törhetnek ki a mecsetekből kiáramló tömegben. A Palesztin Hatóság felügyelete alá tartozó Betlehemben már kedd este Donald Trump képének elégetésével tüntettek Jeruzsálem fővárosi státuszának elismerése ellen.

Netanjahu: „elismerik nemzeti, történelmi identitásunkat”

Elismerik Izrael nemzeti, történelmi identitását - hangsúlyozta szerdán Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök, Donald Trump amerikai elnök várható bejelentése előtt nyilatkozva, amely az előzetes információk szerint Jeruzsálemet Izrael fővárosaként deklarálja.

A kormányfő a Facebookon tett közzé rövid videoüzenetet, és ebben nevezte az izraeli nemzeti és történelmi identitás fontos kifejezésének az amerikai elnök várható bejelentését.

Korábban diplomaták előtt tartott előadásában viszont nem beszélt róla, hanem az iráni veszélyt ismertette, és Izrael nemzetközi diplomáciai sikereit méltatta. Ezzel ellentétes véleményt fogalmazott meg viszont Nyikolaj Mladenov, az ENSZ közel-keleti békeküldötte, aki szerint nem egyoldalúan kellene megváltoztatni Jeruzsálem státuszát. Mladenov szerint a város egyaránt központja a zsidók és a palesztinok életének, és kétoldalú tárgyalásokat kellene folytatni róla.

„Jeruzsálem jövőjét a zsidók és a palesztinok egymás melletti, közvetlen megbeszélésein kell meghatározni" - hangsúlyozta az ENSZ diplomatája, aki szerint a nemzetközi közösségnek különösen óvatosan kell eljárnia Jeruzsálemmel kapcsolatban.

A Kreml aggódik

A Kremlt aggasztja, hogy a helyzet súlyosabbá válhat, ha az Egyesült Államok Izrael fővárosának ismeri el Jeruzsálemet - jelentette ki Dmitrij Peszkov orosz elnöki szóvivő szerdán Moszkvában. Peszkov szerint ugyanakkor korai lenne még kommentálni egy meg nem hozott döntést. Donald Trump amerikai elnök a Fehér Ház közlése szerint a nap folyamán tesz majd hivatalos bejelentést Jeruzsálem státuszának megváltozott amerikai megítéléséről, valamint arról, hogy az Egyesült Államok Tel-Avivból oda telepíti majd át nagykövetségét. A szóvivő emlékeztetett rá, hogy kedden Vlagyimir Putyin orosz elnök telefonos megbeszélést folytatott Mahmúd Abbásszal, a Palesztin Hatóság vezetőjével. Putyin az orosz elnöki hivatal szerint közölte a hívást kezdeményező Abbásszal, hogy Moszkva támogatja a tárgyalások újrakezdését Izrael és a Palesztin Hatóság között, egyebek mellett Jeruzsálem státuszáról is.

Peszkov ehhez szerdán hozzátette, hogy Putyin kifejezte aggályát a helyzet és annak lehetséges súlyosbodása miatt.

Török külügyminiszter: „súlyos hiba” lenne az amerikai nagykövetség átköltöztetése

„Súlyos hiba" lenne átköltöztetni az Egyesült Államok izraeli nagykövetségét Tel-Avivból Jeruzsálembe - jelentette ki Mevlüt Cavusoglu török külügyminiszter szerdán Brüsszelben, hozzátéve, hogy erre korábban amerikai kollégáját, Rex Tillersont is figyelmeztette. „Káoszt és instabilitást” fog teremteni, ha Donald Trump amerikai elnök elismeri Jeruzsálemet Izrael fővárosának - hangoztatta a török diplomácia vezetője a NATO kedden kezdődött kétnapos külügyminiszteri találkozójának zárónapján.

„Az egész világ ellenzi ezt a lépést" - fogalmazott Cavusoglu, kiemelve, hogy a Tillersonnal folytatott szerdai kétoldalú tárgyalásán ismét fel fogja hozni az ügyet.

Ferenc pápának sem közömbös Jeruzsálem státusza

Ferenc pápa és Mahmúd Abbász, a Palesztin Hatóság elnöke telefonon egyeztetett egymással Donald Trump amerikai elnök Abbásznak tett bejelentését követően.

Ferenc pápa szerda reggel húszfős palesztin delegációval találkozott, akik a vallásközi párbeszédért felelős vatikáni hivatalban tesznek látogatást. A pápa köszönetét fejezte ki a Palesztin Hatóságnak és személyesen Mahmúd Abbásznak a palesztin területeken élő keresztény közösség iránti figyelemért.

Ferenc pápa kijelentette, hogy a közel-keleti térségben, éppúgy mint a palesztin társadalomban, békét csakis a párbeszéd teremthet, valamint egymás kölcsönös megismerése és elismerése. Az egyházfő hangsúlyozta, hogy a Szentföld a keresztények számára Isten és az emberiség közötti párbeszéd kivételezett helyszíne. 

Ferenc pápa legutóbb idén januárban fogadta a Vatikánban Mahmúd Abbászt, amikor a Palesztin Hatóság Rómában megnyitotta szentszéki nagykövetségét. A katolikus egyházfő már az amerikai elnökválasztási kampány során bírálta Donald Trumpot egyebek között migrációs politikai terveiért. A pápa és az amerikai elnök májusban találkozott a Vatikánban. 

 

Kimaradt?