Eléri az Egyesült Államokat az új észak-koreai rakéta

Minden eddiginél nagyobb teljesítményű interkontinentális rakétát tesztelt Észak-Korea szerda reggel, amellyel a hivatalos közlemény szerint képes elérni az Egyesült Államok egész területét. A már több tucat szankcióval sújtott ország szomszédai az eddiginél is határozottabb ellenintézkedéseket követelnek, Donald Trump amerikai elnök azt ígérte, kezelik a helyzetet.

Adását megszakítva jelentette be helyi idő szerint szerda reggel az észak-ko­reai állami televízió, hogy Phenjan újabb sikeres rakétakilövést hajtott végre, méghozzá ezúttal minden eddiginél nagyobb nukleáris robbanófejjel felszerelhető interkontinentális rakétát sikerült célba juttatni.

A hivatalos tájékoztatás szerint a Hvaszong–15 tízszer magasabban repült, mint a Nemzetközi Űrállomás, és 950 kilométert tett meg 53 perc alatt, mielőtt Japán északi partjai­tól 250 kilométerre a tengerbe csapódott. Az észak-koreai fegyverprogramot nyomon követő Aggódó Tudósok Szövetsége elnevezésű szervezet egyik vezető szakembere, David Wright szerint normális röppályán repülve a rakéta 13 ezer kilométer távolságba juthatott volna el, ami több mint elegendő lenne az amerikai főváros, Washington eléréséhez.

A phenjani tájékoztatás a rakéta teljesítményével kapcsolatban szintén azt hangsúlyozta, hogy a rendkívül nehéz robbanófejet eljuttatni képes eszköz képes megvédeni Észak-Koreát „az amerikai imperialisták zsarolásától”.

Az AP hírügynökség azt írta, hogy a mostani rakétakísérlet kihívás Donald Trump amerikai elnök kormányzatának, amely nemrégiben helyezte vissza Észak-Koreát a terrorizmust támogató országok listájára. A teszt egyben lerombolja a kérdés rendezésére tervezett diplomáciai erőfeszítéseket, fokozza a félelmet egy háborútól vagy egy esetleges amerikai megelőző csapástól, továbbá súlyos árnyékot vet a jövő évi dél-koreai téli olimpiára.

Nemzetközi reakciók

Mindenesetre Trump szerda a phenjani rakétaprogram folytatására adott válaszlépések szigorításában állapodott meg térségbeli szövetségeseivel. Abe Sinzó japán miniszterelnökkel egyetértettek abban, hogy növelni kell a Kim Dzsong Un rezsimje ellen alkalmazott elrettentőképességet, valamint felszólították Kínát, hogy vállaljon nagyobb szerepet a konfliktus megoldásában.

Peking határozottan elítélte az újabb rakétakísérletet, egyben arra szólította fel Washingtont és Phenjant, hogy újítsák fel tárgyalásaikat. Keng Suang (Geng Shuang) kínai külügyi szóvivő kifejtette, hogy a kialakult helyzetre a Peking által kezdeményezett kettős moratórium jelenthet megoldást. Az indítvány szerint az észak-koreai nukleáris és rakétakísérletek felfüggesztésével egy időben fel kellene hagyni a dél-koreai és amerikai közös hadgyakorlatokkal. Washington ugyanakkor erre nem hajlandó.

Abe Sinzó – Mun Dzse In dél-koreai államfővel közösen – az ENSZ Biztonsági Tanácsának (BT) rendkívüli összehívását is követelte. Észak-Korea 2006 óta szerepel a világszervezet szank­ciós listáján fegyverkezési és nukleáris programja miatt. A BT legutóbb szeptember 11-én fogadott el újabb, a korábbiaknál szigorúbb szankciókat, először véve célba Észak-Korea olaj- és gázellátását, válaszul az ország szeptember elején végrehajtott hatodik és minden eddiginél nagyobb hatóerejű nukleáris kísérleti robbantására.

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?