Mugabe után: megszólalt a menesztett zimbabwei alelnök

Egy "új demokrácia kezdetének vagyunk tanúi Zimbabwéban" - jelentette ki szerdán Emmerson Mnangagwa menesztett alelnök, aki a kedden lemondott Robert Mugabe államfő tisztségének várományosa az afrikai országban.

Mnangagwa a kormányzó Zimbabwei Afrikai Nemzeti Unió - Hazafias Front (ZANU-PF) párt hararei székhelyén mondott beszédet, miután találkozott a párt vezető tisztségviselőivel. Beszédét üdvrivalgással fogadta a székhelyen összegyűlt többezres tömeg.

"Az emberek hallatták hangjukat. Hangjuk egyenlő Isten hangjával" - mondta Mnangagwa, aki szerdán tért vissza hazájába, miután menesztését követően külföldre, Dél-Afrikába menekült. Felszólította népét, hogy tegyék félre nézetbeli különbségeiket, hiszen mindannyian zimbabweiek, országának pedig békére és "munkára, munkára, munkára" van szüksége.

A délkelet-afrikai ország gazdasága súlyos nehézségekkel küszködik, ezt kritikusok és megfigyelők Mugabe elnökségének tulajdonítják, jóllehet semmi sem utal arra, hogy a hatalomátvételt ez váltotta ki.

Az országot 37 évig irányító Mugabe részéről komoly taktikai hibának bizonyult az alelnök menesztése, mert a hadsereg pár nappal később államcsínyt hajtott végre, és az államfőt családjával együtt házi őrizetbe helyezték. Rövidesen a ZANU-PF is kihátrált Mugabe mögül, és a párt vezetése megfosztotta elnöki tisztségétől, majd kezdeményezte az elmozdítását célzó alkotmányos eljárás megindítását. Robert Mugabe végül kedd este - az alkotmányos eltávolítását célzó eljárás parlamenti vitája alatt - jelentette be, hogy lemond posztjáról. Életéről itt írtunk bővebben.

A ravaszsága és könyörtelensége miatt Krokodil ragadványnéven is emlegetett, 75 éves Mnangagwa a hadsereg és több befolyásos, háborús veteránokat tömörítő szervezet támogatását élvezi. A Mnangagwát és elnökségét támogató ZANU-PF-en belüli híveit, Team Lacoste-ként emlegetik, a Lacoste ruhamárkának krokodilt ábrázoló logója miatt.

Kapcsolódók

Kimaradt?