Az EP megszavazta a lengyelek ellen az „atombomba” cikkelyt

Lengyelország súlyos megbüntetését helyezte kilátásba az Európai Parlament, amelynek határozata szerint kezdeményezni fogja az uniós alapszerződés 7. cikkelye szerinti eljárás megindítását a lengyel kormánnyal szemben.

A 7. cikkely szerint, egy többlépcsős eljárás végén akár Lengyelország uniós szavazati jogait is felfüggeszthetik. Az Európai Parlament (EP) néppárti, szociáldemokrata, liberális, zöldpárti és radikális baloldali frakciói is a kezdeményezés mögé álltak, a Fidesz–KDNP képviselőcsoportja azonban – amely a jobboldali európai pártokat tömörítő Néppárthoz tartozik – leszögezte: nem támogatták a határozatot, ugyanis elfogadhatatlannak tartják, hogy „Brüsszel nyomást gyakoroljon szuverén tagállamokra”, és demokratikusan megválasztott kormányokat büntessenek.

„Elfogadhatatlan, hogy számos, a valóságtól elrugaszkodott képviselő abban leli örömét, hogy a szubszidiaritás elvét semmibe véve nemzeti belügyekbe avatkozik” – írták az MTI-hez eljuttatott közleményben, miszerint „a lengyel kormány egyértelmű bevándorlásellenes álláspontot képvisel, Brüsszel pedig bünteti ezért”.

Az EP-határozat szerint az elmúlt évek fejleményei az uniós értékek súlyos megsértésének egyértelmű kockázatát hordozzák magukban Lengyelországban.

A képviselő-testület mélységes aggodalmának adott hangot a lengyel igazságszolgáltatást érintő törvénymódosítások miatt, mondván, ezek meggyengíthetik a bíróságok függetlenségét és a jogállamiságot, az alkotmánybíróság nem megfelelő működése pedig „súlyosan aláássa” a demokráciát.

Az EP azt is kifogásolja, hogy az utóbbi időben számos területen gyors jogalkotási fejleményekre került sor megfelelő konzultáció és alkotmányossági felülvizsgálat nélkül, például az állami média, a büntetőjog, a rendőrségre és a civil szervezetekre vonatkozó törvények, a menedékjog és a nők jogai terén.

Magyarország nemmel szavazna

Frans Timmermans, az Európai Bizottság első alelnöke a szavazást megelőző vitán egyebek között azt szorgalmazta, hogy Varsó állítsa vissza az alkotmánybíróság függetlenségét és legitimitását. Ryszard ­Legutko, a lengyel kormánypárt euró­pai parlamenti képviselője szerint az Európai Bizottság és személy szerint Timmermans kettős mércét alkalmaz. „Hallgatott, amikor Lengyelországot az ő szövetségesei sajátították ki” – mondta Legutko, utalva az előző lengyel kormányra.

Lengyelország szavazati jogának a felfüggesztéséhez azonban a többlépcsős folyamat végén az összes uniós tagállam egyhangú támogatására van szükség. Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes világossá tette, hogy a magyar kormány Lengyelország mellett áll, ilyen határozat elfogadásáról szó sem lehet.

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?