Katalán polgármesterek a politikai foglyok szabadon bocsátását követelték Brüsszelben

Katalán polgármesterek a politikai foglyok szabadon bocsátását követelték kedden Brüsszelben. A közel kétszáz katalán polgármester az Európai Bizottság és az Európai Tanács épületei előtt található téren gyülekezve kijelentette: azt akarják elérni, hogy Brüsszel meghallgassa a katalánokat és lépjen fel a bebörtönzött vezetőik szabadlábra helyezése mellett.

Szomorúnak nevezték, hogy 2017-ben, az Európai Unió demokratikus országában előfordulhat egy legitim kormány tagjainak bebörtönzése és az, hogy szabadon választott vezetőikkel egy másik országban kénytelenek találkozni.A polgármesterek teljes támogatásukról biztosították Carles Puigdemont leváltott katalán elnököt és korábbi kabinetje négy, ugyancsak Belgiumban tartózkodó tagját.

Az önkormányzati képviselők  a belga fővárosban az öt katalán politikussal is találkozót terveznek, ezen megbeszélést folytatnak a Katalóniában kialakult helyzetről, a spanyol rendőrség fellépéséről, a további jogi és politikai lehetőségekről. Elmondásuk szerint az egynapos találkozó alkalmával megvitatják a spanyol alkotmány 155-ös cikkét, amelyre hivatkozva Madrid feloszlatta a katalán kormányt, és előrehozott regionális választásokat.

Lapinformációk szerint a spanyol ügyészség száznál is több katalán polgármester ellen tervez eljárást indítani, azzal vádolva őket, hogy együttműködtek a leváltott katalán kormányzattal az október 1-jén tartott függetlenségi népszavazás megszervezésében.

Kedden Spanyolország észak-keleti régiójának függetlenségét ellenző katalán vállalkozók szövetsége is találkozót szervezett Brüsszelben. Az egybegyűltek az Európai Parlamentben folytatott megbeszéléseiket követően kijelentették, Katalóniának nincs szüksége „rendbontásra”.

A spanyol állami főügyész lázadás, zendülés, hűtlen kezelés és egyéb bűncselekmények miatt kezdeményezte büntetőeljárás megindítását a volt katalán kormány, valamint a katalán parlament elnökségének tagjai ellen, miután a térség vezetése az október eleji, alkotmányellenes névszavazást követően egyoldalúan kinyilvánította Katalónia függetlenségét.

A spanyol büntető törvénykönyv a zendülést közrend elleni bűncselekményként nevesíti, szemben a magyarral, amely katonai bűncselekményként tartja számon.

A spanyol hatóságok európai elfogatóparancsot adtak ki Puigdemont és négy társa ellen, akik Brüsszelbe utaztak, miután a madridi kormányzat rendkívüli intézkedésként menesztette őket és előrehozott helyi választásokat írt ki Katalóniában.

Vasárnap feladta magát a belga rendőrségen Carles Puigdemont volt katalán elnök és feloszlatott kabinetjének Belgiumban tartózkodó négy tagja. Az ügyükben eljáró vizsgálóbíró több mint tíz órán át tartó kihallgatás után, hétfőre virradóra azt közölte, hogy Puigdemontot és volt minisztereit szabadlábra helyezi, amíg az illetékes bíróság nem dönt arról, hogy kiadhatók-e a spanyol hatóságoknak.

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?