Beidézték a madridi központi büntetőbíróságra a Puigdemont-kormány tagjait

Carles Puigdemont volt elnök és a leváltott katalán kormánytagok is megkapták az első bírósági idézéseket kedden a központi büntetőbíróságtól, amely még erre a hétre, csütörtökre és péntekre idézte be vallomástételre a tizennégy politikust.

Carmen Lamela bíró határozatában három napon belül összesen 6,2 millió euró letétbe helyezésére kötelezte az érintetteket, az október 1-i, illegálisan megrendezett függetlenségi népszavazás költségeire költött közpénz fedezeteként. Amennyiben az idézésnek nem tesznek eleget, a bíróság elrendelheti hatósági előállításukat.

José Manuel Maza spanyol állami főügyész hétfőn kezdeményezte büntetőeljárás megindítását lázadás, zendülés, hűtlen kezelés és egyéb bűncselekmények miatt a volt katalán kormány, valamint a katalán parlament elnökségének tagjai ellen. „Döntéseikkel és tetteikkel az elmúlt két év során intézményi válságot idéztek elő, amely a függetlenség egyoldalú kinyilvánításában tetőzött, az alkotmány teljes semmibevételével, október 27-én" - hangsúlyozta a főügyész.

A feloszlatott katalán parlament hat elnökségi tagjai szintén csütörtökre és péntekre kapott idézést a legfelsőbb bíróságtól. Mivel ők a december 21-i előrehozott katalán parlamenti választásokig formálisan hivatalban maradnak, így az eljárást más bíróság folytatja mint a leváltott kormánytagok esetében. 

Carles Puigdemont és volt kormányának öt tanácsosa hétfőn Brüsszelbe utazott, ahol kedden sajtótájékoztatót tartottak. A leváltott elnök elmondta, hogy nem kérnek politikai menedékjogot Belgiumban. „Azért jöttünk ide, hogy elkerüljük a konfrontációt, amelyre talán sor került volna, ha Barcelonában maradunk” – fogalmazott Puigdemont, hangsúlyozva, hogy azonnal vissza fognak térni Katalóniába, amint „világos biztosítékokat” kapnak a spanyol hatóságoktól a „tisztességes eljárásra” és az „igazságos bánásmódra”.

A spanyol sajtó úgy tudja, hogy a tanácsosok közül ketten már visszaindultak Spanyolországba Belgiumból.

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?