Az Európai Parlamentben is megünnepelték a reformáció 500 éves évfordulóját

Erdélyi vonatkozású rendezvénysorozattal ünnepeltek Brüsszelben a reformáció 500. évfordulója alkalmából. Sógor Csaba RMDSZ-es európai parlamenti képviselő meghívására Európa fővárosában lépett fel a Kolozsvári Protestáns Teológiai Intézet kórusa, illetve bemutatták a nagyváradi Lorántffy Zsuzsanna Református Gimnázium diákjai által készített, a reformációról szóló kiállítást.

Nyár elején hirdetett pályázatot Sógor Csaba és az Erdélyi Ifjúsági Keresztény Egyesület (IKE) romániai magyar diákok és mentoraik számára. A feladat az volt: minél színesebben, interaktívabb és kreatívabb megközelítéssel bemutatni a reformáció történetét. A nyertes csoport a Collegium Varadiensis, vagyis a nagyváradi Lorántffy Zsuzsanna Református Gimnázium diákcsoportja lett, Szakács Zoltán iskolalelkész vezetésével.

Sógor Csaba irodájának koordinálásával a csoport elkészítette a Reformáció Kelet-Közép-Európában című kétnyelvű kiállítást, amely a magyar, cseh és lengyel történéseken keresztül segít megérteni a reformáció elmúlt 500 évét, másfelől pedig a reformátusok mellett ismerteti az evangélikusok, unitáriusok és székely szombatosok történetét is. A kiállítással egyidejűleg levetítettek a diákok által készített kisfilmet is, amely 500 másodpercben mutatja be az elmúlt 500 év fontosabb eseményeit.

A nagyváradi diákok csoportja lehetőséget kapott arra, hogy pályamunkáját két alkalommal, október 15-én, vasárnap a Belgiumi Protestáns Gyülekezet istentiszteletének részeként, illetve október 17-én, a reformáció témájában szervezett európai parlamenti konferencián is bemutassa. Ugyanezeket a brüsszeli rendezvényeket színesítette a Kolozsvári Protestáns Teológiai Intézet kórusának fellépése is.

Az október 17-i, keddi európai parlamenti konferenciát több európai parlamenti képviselő közösen szervezte. Sógor Csaba mellett társszervező volt Tőkés László, Hannu Takkula (finn, liberális), Cecilia Wikström (svéd, liberális), Alojz Peterle (szlovén, néppárti), Peter Van Dalen (holland, konzervatív) és Arne Lietz (német, szocialista) EP-képviselő is.

A szakmai találkozó résztvevői azt a kérdést igyekeztek megválaszolni, hogyan tudja a reformáció 500 éves öröksége pozitívan formálni az Európai Unió jövőjét.  Buzogány Dezső, a Kolozsvári Protestáns Teológiai Intézet professzorra, a konferencia egyik, az RMDSZ-es képviselő meghívására részt vevő előadója volt.

Beszédében a reformáció egyik legfontosabb vívmányáról, az iskolák és az oktatás szerepéről beszélt. Mint mondta, a templomok az oktatás és a szociális szolgáltatások szimbólumává váltak. „Mi, keresztények 500 éve tesszük a dolgunkat, ma is az a feladatunk, hogy közösen, a történelmi értékeinket megőrizve vállaljunk felelősséget a társadalmi problémákért” – fejtette ki.

„Ötszáz éves a reformáció. Szerettük volna ezt az évfordulót méltósággal ünnepelni nemcsak otthon, hanem Brüsszelben és az Európai Parlamentben is. A reformáció egy új kezdetet jelentett Európában, amely a folyamatos megújulást hirdette. Az egyház megújulása ma is állandó feladat, ugyanúgy a társadalomban és az Európai Unióban is állandó feladatokra, állandó megújulásra van szükség” – mondta Sógor Csaba.

Emlékeztetett: a megújulás ugyanolyan gyorsan ment végbe Keleten, mint Nyugaton, és Kelet volt az a része Európának, ahol még a vallási üldözötteket, például a spanyol szentháromság-tagadókat is befogadták. Sógor Csaba elmondta, ma, amikor többsebességes Európáról beszélünk, jó látni, és ezen a kiállításon keresztül is felmutatni, hogy 500 évvel ezelőtt sem volt kétsebességes Európa, csupán egyetlen Európa létezett.

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?