Soros György újabb egymilliárd dollárt nyert, a jenen

A Soros Fund Management tavaly november óta körülbelül egymilliárd dollárt nyert a japán jen gyengülésén, írta a Wall Street Journal csütörtökön az alap pozícióit ismerő forrásokra hivatkozva.

Soros György 24 milliárd dolláros alapja arra játszott, hogy az új japán kormány rábírja a jegybankot: a monetáris politika agresszív lazításával, így a jen gyengítésével vessen véget a deflációnak, és ösztönözze a gazdaságot. A számítás bevált, a jen november óta közel 20 százalékkal értékelődött le a dollárhoz képest.soros

A Soros Fund Management azon is sokat nyert, hogy bővítette részvényportfólióját, mert a jen gyengülésével párhuzamosan felszökött a jórészt nagy exportérdekeltségű japán vállalatok papírjainak árfolyama.

A jen esésére sok fedezeti alap spekulált, és nyertek is rajta, összegekről azonban nem ír a Wall Street Journal honlapján megjelent cikk. A jen elleni műveleteket különböző módokon hajtották végre, a bonyolult származékos ügyletektől az egyszerű eladási opcióig.

Kimaradt?